Dráguló hobbi

2022.12.15. 09:00

Ha drágul a hal, azt megérzik a pecások

Elkezdődött a desedai partfal megerősítése a kaposfüredi szőlőhegy közelében csaknem 860 méternyi szakaszon. Ha az időjárás kegyes lesz, a kivitelező március 15-ig befejezi a munkálatokat. Eközben meghatározták a 2023-as desedai és töröcskei jegyárakat, amit az egyesület fórumán jelentettek be: részben a haldrágulás miatt nagyjából 20 százalékkal fizethetnek többet jövőre a horgászok.

Harsányi Miklós

– Mindent egybevéve közel 50 millió forintba kerül a desedai partfal megerősítése – mondta Kozári Miklós, a Kaposvári Sporthorgász Egyesület (KSHE) elnöke. – A Magyar Országos Horgászszövetség és a kaposvári önkormányzat támogatásával valósulhat meg az építkezés, melynek beruházója az egyesületünk. 

Kozári Miklós hangsúlyozta: elengedhetetlenné vált a munka, a víz ugyanis több helyen alámosta a partfalat. Az építkezés során a rézsűre speciális fóliát feszítenek ki, s később arra helyezik el a köveket. Ez a módszer több évtizeden át elláthatja a partfal védelmét. A beruházás fontos hozadéka, hogy az érintett terület ezt követően már alkalmas lesz nemzeti, illetve nemzetközi versenyek megrendezésére. Az eddiginél is több induló lehet a helyszínen, s ráadásul a közlekedési feltételek is javulnak. Az elnök kiemelte: lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek a Deseda fejlesztésére, s azt szeretnék, ha minél többen fedeznék fel a tavat és annak értékeit. 

– Szakmailag sikeres éven vagyunk túl – mondta Kovács Gábor, a KSHE titkára, aki az Egészségügyi Főiskolán minap megtartott horgászfórumon jelentette be a 2023-as horgászjegyár-emelkedést, melyről a vezetőség keddi ülésén szavazott véglegesen. Lapunknak azt mondta: tervek szerint a desedai éves parti jegy 53 ezer forintról 2023-ban 64 ezer forintra emelkedik, az éves csónakos az idei 64 ezer forinttal szemben 77 ezer forintra drágul, s aki napi parti jeggyel horgászik, annak 4500 forint helyett öt és fél ezret kell fizetnie. Ezzel párhuzamosan nőnek a töröcskei jegyárak is: az éves felnőttjegy 45 ezer forintról 54 ezer forintra, a napi felnőttjegy ötezerről hatezer forintra emelkedik. Az állami jegy és a fogási napló eddig 3300 forintba került, jövőre viszont már öt és fél ezer forintot kell érte fizetni. A KSHE-­tagdíj 6200 forint helyett 2023-ban 8000 forint lesz, ugyanakkor az elvihető halmennyiségen nem kíván változtatni az egyesület. 

 

Európa-bajnokságra is készülnek

– Szerintem fontos eredmény, hogy egyesületünk a nagy áremelkedés ellenére megőrizte a működőképességét – hangsúlyozta érdeklődésünkre Kovács Gábor, a KSHE titkára. – Ennek alátámasztására elég csak egy példa: a hal ára egy éven belül nagyjából 70 százalékkal drágult. Ezenkívül magas az üzemanyag ára, nőttek a bérköltségek, s az egyéb járulékos kiadások is. A Desedánál több mint 40 hektárnyi zöldterületről gondoskodunk, ami időről időre szintén fix költséget jelent. 

A Desedán 2022-ben közel húsz versenyt rendeztek, ezek közül kiemelkedő volt a Pontyfogó Világbajnokság, melyen huszonnyolc országból összességében csaknem 500 tagú küldöttség érkezett. Az idei szezont a Mikulás-kupa zárta, s már körvonalazódik a 2023-as versenynaptár. A tervek szerint áprilisban tartják az első megméretést, s június 25–26-án finomszerelékes-Európa-bajnokságnak adhat otthont a Deseda, ahol várhatóan harminc ország versenyzői bizonyítják tudásukat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában