Kiégés ellen védőoltást jelent a tanulás és az állandó megújulás

Az egészségügy és a szociális ellátórendszer, a kultúra és a közösségi létezés különös szerepet kap Nemes Zita életében, aki a szociális munka napja alkalmából kimagasló szakmai tevékenységéért miniszteri elismerő oklevelet vett át a Belügyminisztérium márványtermében Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkártól. A segesdi Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon intézményvezetője régóta vallja Wass Alberttel: „Valamennyi embernek ugyanaz a célja, mint Neked: emberi módon élni.”

Lőrincz Sándor

– Nem véletlenül dolgozunk, szolgálunk ott, ahol éppen vagyunk. Önt mi inspirálta arra, hogy a szociális ellátórendszerben keresse a kenyerét? Ott, ahol általában életük alkonyán lévők vágyják a jó szót, a megértést, az elfogadást, a szeretetet.
– A szociális otthonokban, így az intézményünkben is a holisztikus szemlélet van jelen. Nem elég a testet gyógyítani, hanem az egész embert kell látni, annak teljes aspektusát, mentális, érzelmi, szociális állapotát, társadalmi helyzetét. Az általunk végzett ellátás komplex tevékenység, melynek alanya az ember, aki egyedi, egyszeri és megismételhetetlen. Ezt a csodát egyébként kisgyermekként a saját családomban fedeztem fel; tanúja lehettem nagyszüleim öregedésének, sőt az apai nagymamámat halála pillanatáig elkísérhettem, mivel a segesdi szociális otthonban szenderült át az öröklétbe.
– Számos telephely tartozik a segesdi anyaintézményhez, kiterjedt munkatársi gárda tevékenységét szervezi-felügyeli. Korábban, hosszú éveken át, igazgatóhelyettesként is szinte a vállán vitte az intézményt. Most pedig újra egyetemre jár. Honnan e bámulatos erő?
– Fontos számomra a folyamatos tanulás, képzéseken való részvétel. Igyekszem a megszerzett tudást a munkámban kamatoztatni, és annak egy-egy szeletét a munkatársaknak átadni. Jelenleg mentálhigiénés szakemberképzésre járok, mely által szeretnék igazán jó segítővé válni. Szeretnék még több lenni, még többet tenni másokért, a ránk bízottakért, s úgy érzem, az égiek is pártfogolják és megáldják igyekezetemet.
– A burnout-szindróma nem érte utol, nem fedezte fel még magán a kiégés tüneteit, melyekről egykor előadást is hallhattunk az Önök intézményében?
– A kiégéssel vagy foglalkozási deformációval korábbi egyetemi tanulmányaim során foglalkoztam, így ismerem azokat az apró jeleket, amelyek a jelenségre utalhatnak. Ilyenkor tudom, hogy szükségem van olyan dolgot tenni, ami kimozdít a mindennapok mókuskerekéből, mely által meg tudok újulni. Ilyen például a tanulás is. Amikor kezdem felfedezni magamon a kiégés jeleit – miért maradnék ez alól kivétel –, akkor még tudatosabban törekszem arra, hogy továbblendüljek az adott – vélhetően átmeneti – helyzetből.
– Kisebb és nagy jelentőségű kulturális-művészeti események helyszíne a szociális otthon vagy a művelődési ház. Elég, ha a Koltai Róbert és Szirtes Balázs főszereplésével bemutatott Batang felé című, a demenciára fókuszáló, megrázó darabra emlékeztetek, amelyen sok munkatársa is részt vett. Miben segít egy-egy ilyen jellegű produkció?
– Egyrészt kikapcsolódást jelent egy színdarab megtekintése, másrészt az említett előadás a szakmai munkánkhoz is kapcsolódik. A demens betegek száma emelkedik, és ez a tendencia az otthonunkban is érezhető. A darab jól szemléltette az ilyen betegséggel küzdők jellemzőit és a környezettel való kapcsolatuk nehézségeit, melyekkel a kollégák naponta szembesülnek, és azt igyekszenek megoldani. Nagyon tetszett a munkatársaknak, hogy az előadás végén a művészekkel és a rendezővel, Gaál Ildikóval még lehetőség volt beszélgetni, ugyanis kíváncsiak voltak a nézők véleményére; leginkább arra, mennyire volt hiteles az alakításuk.
– A lelkigondozók, mentálhigiénés szakemberek is fontos részei az ellátórendszernek csakúgy, mint a rendszeres vallásgyakorlás, amellyel élnek is az ellátottak…
– Az ellátottak és az intézmény életében valóban fontos a vallás. A telephelyekre rendszeresen látogatnak a helyi plébánosok, lelkészek. Lakóink hetente szentmisén vehetnek részt, de emellett az ünnepeken, programokon is jelen vannak az egyházi személyek. Terápiás kollégáink pedig bibliaórákat is tartanak a lakóknak.
– Az elismerés inspiráció is egyben. Most mi köti le a mindennapjait?
– A Covid-járvány miatt az intézményünk hosszú időre bezárt, fontos, jól bevált és kedvelt programjaink maradtak el, melyeket ebben az évben már ismételten megtarthatunk. Jelenleg nagy lelkesedéssel készülünk a „Generációk Kulturális Fesztiváljára”, ahol találkoznak egymással a gyerekek, felnőttek és idősek. Fontos küldetésem az integráció támogatása, és ezért igyekszünk tenni. Egy-egy ilyen típusú rendezvény is ezt szolgálja.

Spirituálisan is díszbe öltözik az otthon

Hagyományosan szépek, emelkedett hangulatúak az ünnepek a segesdi szociális otthonban. A kérdésre, hogy az idén mivel telik advent időszaka az otthonban, Nemes Zita azt mondta, az intézmény advent kezdetétől folyamatosan díszbe öltözik. – S ez nemcsak külsőségekben jelenik meg a szociális otthonban, hanem spirituálisan is – tette hozzá az intézményvezető. – December 21-én, szerdán tartjuk a közös karácsonyi ünnepet a segesdi katolikus templomban. A szentmise bemutatását megkeresésünkre örömmel vállalta el Varga László megyés püspök atya, s a kollégákkal együtt előadással és énekkel gazdagítjuk majd az idei ünnepi együttlétet.

Hátvakarásért áldás volt a köszönet

– Ápolóként dolgoztam, amikor egy idős, cukorbeteg bácsi megáldott – osztott meg velünk egy történetet a kitüntetett. – Ez az idős úr az ajtófélfának dőlve erősen dörzsölte a hátát. Odamentem hozzá, és mondtam neki, hogy majd én megvakarom a hátát, ami annyira jólesett neki, hogy azt mondta: „Áldjon meg az isten! Azt kívánom, hogy májusban legyen egy szép esküvője, karácsonyra szülessen egy gyönyörű kislánya”. Hát, majdnem így történt, abban az évben júniusban volt a házasságkötésem, és decemberben, aranyvasárnap megszületett a gyermekem, aki nem kislányként, hanem kisfiúként jött a világra. Ezért az apró cselekedetért, segítségért ilyen nagy adományt kaptam a Jóistentől, amelyért örökké hálás leszek.

Fotó: Zs. Végh Katalin