2022.12.20. 12:56
Megegyeztek, januárban újranyit a kaposfüredi és a toponári posta
Fotó: Lang Robert Kaposvar
A lakossági tiltakozások után az önkormányzat sikerre vitte a tárgyalásokat, ennek köszönhetően január első felében kinyit a bezárt toponári és a kaposfüredi posta – jelentette be Szita Károly, Kaposvár polgármestere keddi, helyszíni sajtótájékoztatóján a lelakatolt kaposfüredi postahivatal előtt. Az ősszel országosan 300, ebből Kaposváron négy postát zártak be takarékossági okokból.
– Érthető, hogy az energiaválság miatt a Posta is takarékosságra kényszerült, de nem vettek minden szempontot figyelembe, mert a füredi és toponári településrészekről csak hat kilométerre érhető el a legközelebbi posta– mondta Szita Károly.

Az aláírásgyűjtést követően másfél hónapon át tárgyalt Szita Károly a Magyar Posta vezetőivel, és azt az ígéretet kapta, ha megállapodnak a költségekben, nincs akadálya a nyitásnak. Hétfőn zárták le a tárgyalásokat azzal, hogy az önkormányzat 32 millió forinttal támogatja a szóban forgó két postahivatalt, ez a működési költségeik 63 százalékát jelenti. A döntés másfél évre szól, és az erről szóló szerződés a két ünnep között érkezhet meg. A tárgyalások azonban a stabil működés érdekében folytatódnak, tette hozzá a polgármester.

Kettős karácsonyi ajándékot kaptak a kaposfürediek, mert a postahivatal mellett hétfőn megnyílt az átépített 67-es út, ahová a forgalom mára visszatért, elkerülve az egykori falut, mondta Nagy Attila, a kaposfüredi településrész önkormányzati képviselője. Civil kurázsi, és a toponáriak és a fürediek közös fellépése is kellett hozzá, hogy a város elintézze az ügyet, hangsúlyozta Mihalecz András önkormányzati képviselő a toponáriak nevében.