Fotók és videó

2022.12.27. 19:00

Tűzoltóautó, de még betonkeverő is ünnepi világítást kapott Lellén

Van, ahol a házakat díszítik fel a lakók, s olyan település is, ahol adventi ablakokra vadásznak. Balatonlellén és Balatonbogláron a munkaeszközöket öltöztették ünnepi díszbe.

Góz Lilla

Fotó: Nemeth Levente Foto

Fényárban úsztak kedden este a traktorok a két somogyi településen. A látványos felvonulást a Dél-Balatoni 4x4 Terepjárós Egyesület harmadik alkalommal szervezte meg. A konvoj kijelölt útvonal szerint haladt öt helyszínen állt meg, hogy a lakosoknak lehetőségük legyen a gépjárműveket lefotózniuk, kipróbálniuk. Már az első megállóhoz, a lellei polgármesteri hivatalhoz sok érdeklődő érkezett, de az utolsó boglári Tesco áruház parkolójában is kicsik és nagyon egyaránt nagyon várták a feldíszített gépeket.

– Harmincegy traktort, tűzoltóautót, betonkeverőt és terepjárókat öltöztettünk ünnepi fénybe, például az én terepjárómra 220 méternyi égősor került – mondta Tóth Dániel, a felvonulás szervezője, Dél-Balatoni 4x4 Terepjárós Egyesület tagja. Hozzátette: az elmúlt években sikerült hagyományt teremteni a felvonulással. 

– A helyi és környékbeli lakosok mellett Ajkáról, Ságvárról, Gárdonyból és Bókaházáról is érkeztek érdeklődők, nagy öröm számunkra, hogy egyre messzebbről jönnek hozzánk, hogy megcsodálják a kivilágított gépeinket – jegyezte meg a szervező. Tóth Dániel elmondta: a járványhelyzetben döntötték el, hogy szeretnének egy fényfüzérekkel díszített konvojt indítani. 

– Mivel három éve a koronavírus miatt elmaradtak a rendezvények, sok vendéglátóhely be is zárt, akkor döntöttük el, hogy kellene valami olyan felvonulást szervezni, amely örömet okoz a bogláriaknak és a lelleieknek – mesélte a kezdeteket a szervező. Idén is a betonmixer volt az egyik legnépszerűbb a fényárban úszó járgányok között.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában