A szén melege

2023.01.12. 17:23

Borsodból érkezett meg az első barnakőszén szállítmány Somogyba (Videó)

A barnakőszén program keretein belül a Somogy megyei Zákány általános iskolája elsőként kapta meg azt a hazai barnaszenet, amellyel e télre már biztosított, hogy az iskola tanulói és pedagógusai meleg tantermekben és tornateremben tölthetik a tanév hátra lévő fűtési időszakát.

Turbéki Bernadett

Fotó: Kovács Tibor

Hajnali háromkor, Felsőnyárádról indult a teherautó, amelyik 22,5 tonna barnakőszenet hozott a zákányi általános iskolának.

– Az utunk sima volt, az eső ellenére nem ázott meg a rakomány, betakartuk. Még egy ugyanekkora szállítmányt hozunk hamarosan – mondta Ster Gábor, sofőr, mielőtt leborította az iskola elé a barnaszenet. A gyerekek vidáman nézték a nem mindennapi eseményt az osztályterem ablakából. Az 1100 lelket számláló település iskolájába 114 tanuló jár a térségből, az ő komfortérzetüket növeli a csütörtökön érkezett barnakőszén.

– Ez a szállítmány egy sokkal keményebb télen is kiszolgálná az intézmény fűtési igényeit – mondta Csertán János, a zákányi Zrínyi Miklós Általános Iskola igazgatója. – A 45 tonna szénszállítmány akár két télen át is kiszolgál bennünket, nem kell szénszünetet, vagyis fűtési szünetet tartanunk. Csupán a közelmúltban korszerűsített tornatermünket fűtjük gázzal – tette hozzá az igazgató.

Magyarország Barnakőszén programjában november közepétől kezdték meg a borsodi barnakőszén kiszállítását szociális és köznevelési intézmények részére. Eddig csaknem 450 tonnát vittek ki. A szállítást a Belügyminisztérium és a Katasztrófavédelem felügyeli. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből Zákányba szállított barnakőszenet Riz Gábor országgyűlési képviselő, a Barnakőszén Program miniszteri biztosa is elkísérte.

– A Magyarországon fellelhető 8 milliárd tonna barnakőszénből 3 milliárd tonna kibányászható, krízishelyzet esetén elő vehető – mondta Riz Gábor, a Belügyminisztérium miniszteri biztosa. – fontos számunkra, hogy hazánk a külső területein is olyan program valósul meg, amely az energiatakarékosság jegyében született – tette hozzá. Somogyban Zákány után még két településre, Ladra és Lakócsára érkezik majd fűtőanyag, összesen 95 tonnányi.

– Kormányzati támogatásnak köszönhetően 8 millió forintot költhettünk a barna szénnel történő fűtésre – mondta Stickel Péter, a Kaposvári Tankerület igazgatója. Szászfalvi László, a térség önkormányzati képviselője kiemelte a nehéz helyzetben való nemzeti szolidaritás jelentőségét.

– A geopolitikai helyzettel tisztában vagyunk. Az, hogy a kormány miként reagál az új helyzetre, az egyik legfontosabb feladat. A cél, hogy legyen elég energia. Itt Zákányban a most létre hozott Borsod-Somogy tengelynek köszönhetően ez meg is valósul – mondta Szászfalvi László.

A polgármester is barnakőszénnel fűtené a hivatalt

Jankó Szabolcs, a település polgármestere is megköszönte a szállítmányt, ám arra kérte Riz Gábort, hogy amennyiben lehetséges, az önkormányzatokra is terjesszék ki a barnakőszén programot.

– A közelmúltban korszerűsítettük a polgármesteri hivatal fűtését. A gázkazánokat azonban vissza kellett cserélnünk a korábbi fa és vegyes tüzelésűekre. Jó volna, ha az önkormányzatokra és az óvodákra is kiterjesztené a programot a kormányzat – kérte a miniszteri biztost a polgármester.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában