Bajtársak, örökké

2023.01.11. 12:16

Elhunyt vadászpilótára emlékeztek a Kaposvár felett repülő Gripenek

Nem az érzékeik viccelték meg azokat a kaposváriakat, akik vadászgépek hangját hallották szerda délelőtt a városban.

Koszorus R.

Fotó: Lang Róbert

Egy elhunyt, korábbi taszári vadászpilótát búcsúztattak egykori bajtársai a katonai tiszteletadás hagyományával. - Együtt szolgáltunk a taszári Fürkészdarázs repülőszázadban, mondta Kiss Dezső, aki korábban mérnökként, valamint összekötő tisztként is szolgált a taszári bázison az amerikai hadsereg mellett. 

gripenek kaposvár felett
Gripenek szelték át Kaposvár egét. 
Fotós: Lang R.

A jobblétre szenderült vadászpilóta annak idején Szuhoj vadászbombázón repült, mindaddig, amíg a Szuhoj alakulat létezett. Nyugdíjazás után sem szakadtak meg a seregben kötött barátságok, hiszen katonáké egy igazán összetartó közösség, emlékezett vissza Kiss Dezső. 

Szerdán a Keleti Temetőben helyezték végső nyugalomra az egykori katonatársat, akinek tiszteletére a Magyar Honvédség két Gripenje párban repülve szelte át a vármegyeszékhely égboltját. 

gripenek kaposvár felett
Vasmadarak a város felett. 
Fotós: Lang R.

- A tisztelgés az elődök előtt régi hagyomány, s az utódok is továbbviszik, mondta Kiss Dezső. Hozzátette: korábban is előfordult hasonló, amikor egy bajtársuk elhunyt, ám szerda délelőtt igazán tiszta, szinte tavaszias időben repültek át Kaposvár felett a vadászgépek, ezért bárki láthatta és hallhatta őket, aki felnézett az égre. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában