Fotók és videó!

2023.01.08. 14:56

Megszentelték a Balaton hullámait

Mindenkit szeretettel vártak a hétvégén a balatonlellei mólónál, ahol Vízkereszt alkalmából Szűcs Imre helyi plébános megszentelte a Balatont.

K.G.

A hívek a balatonlellei Szentháromság plébánián 18 órakor tartott szentmise után indultak a mólóhoz. Lampiont, mécsest vagy gyertyát hoztak magukkal, hogy legyőzzék a sötétséget a téli estén. A szertartás után szenteltvizet bárki vihetett z magával otthonába. A keresztény hagyomány szerint Vízkereszt Urunk megjelenésének, vagyis Istenként, Megváltóként való megnyilatkozásának ünnepe.

Eredendően a napkeleti bölcsek látogatását, Jézusnak a Jordánban való alámerítkezését és a kánai menyegzői borcsodáját egyszerre ünnepeljük ebben az egy ünnepben. Balaton szerte éli reneszánszát a tó megáldásának ceremóniája. Vasárnap az északi parton, Balatonudvariban a helyi strandon tartották meg ezt az Epifánia ünnepet. 

A hagyományos nagy vízszentelésben közvetve az egész természetre és minden emberre kér áldást az egyház. A hasonló összejövetelek a szertartás után szeretetlakomával zárulnak, forró italokat és süteményeket fogyaszthatnak a résztvevők egy baráti beszélgetés keretében, így történt ez a Balatonnál is.  

 

Címkék#Balaton

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában