Energia

2023.02.01. 11:42

25 millió forintos támogatással segít rászoruló családok fűtési gondjain az E.ON Hungária Csoport és a Máltai Szeretetszolgálat

A megélhetési költségek jelentős növekedésével sok családnak jelent nehézséget a téli fűtés biztosítása.

Az ország egyes településein és településrészein a helyi szociális viszonyok miatt a probléma tömegesen jelentkezik – ezen kíván enyhíteni az E.ON Hungária Csoport és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködése. Az energiacég 2022 decemberében állapodott meg a karitatív szervezettel a rászorulók otthonai mellett fontos közösségi terek fűtését is biztosító 25 millió forintos támogatásról. A szeretetszolgálat szakemberei régóta jelen vannak az ország legszegényebb településein. Átfogó helyismeretük, napi kapcsolatuk a segítségre szorulókkal, valamint az E.ON energetikai szakértelme és támogatása ötvöződik a mostani programban, amelynek keretében a családok fűtési lehetőségeire szabottan nyújtanak segítséget annak érdekében, hogy az érintettek a telet meleg otthonokban tölthessék.

· Az E.ON Hungária Csoport a folyamatos szakmai együttműködés mellett pénzügyi segítséget nyújt a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak az ország 27 településén élő családok téli fűtési szükségleteinek fedezésére

· Tűzifa adománnyal, előrefizetős mérők feltöltésével, elektromos fűtőpanelekkel és új, biztonságos áramvételezési pontok kialakításával közel ötszáz rászoruló család fűtését biztosítják

· A segítségnyújtás konkrét módjai rugalmasak, minden esetben az érintettek szükségleteihez igazodnak

· A stratégiai partnerség nem újkeletű, az E.ON és a Máltai Szeretetszolgálat tíz éve dolgozik együtt a segítő munkában

Az együttműködés keretében 27 dél-dunántúli kistelepülésen, valamint Pécs legszegényebb részein 460 családnak nyújtanak segítséget. Ezen felül az E.ON pénzügyi támogatása nyolc kistelepülésen működő, közösségi térként szolgáló Jelenlét Ház fűtését is biztosítja, ahová melegedni, fürdeni, mosni és ruhát szárítani térnek be a helyiek a hidegebb hónapokban. Összesen 50 család kap tűzifa adományt (2,5 köbméter fát több részletben elosztva), 400 háztartás részesül energiatámogatásban, előre fizetős mérőórákra feltöltött

egyenleg formájában, további 10, mérőórával nem rendelkező családhoz pedig előre fizetős mérőt szerelnek fel és biztonságos áramvételezési pontot alakítanak ki.

 

„Kézzel fogható és azonnali segítséget szerettünk volna adni erre a fűtési szezonra, mégpedig úgy, hogy az egyéni élethelyzetekre, az egyéni szükségletekre reagálva segítsünk a nehéz helyzetben lévőkön. Van, ahol a tűzifa, máshol az előre fizetős mérő feltöltése, a télre biztosított elektromos fűtőtest hozza el az otthon melegét, de olyan családok is a programba kerültek, ahol messzebbről indultunk, egy biztonságos konnektor kialakításával indult a munka. Tíz éve dolgozunk együtt változatlan energiával a máltaiakkal, bízunk a tapasztalataikban, tudjuk, hogy általuk a támogatásunk a lehető legjobb helyre kerül és valódi segítségként hasznosul” – mondta el Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese.

 

Az E.ON és a máltaiak együttműködése egy évtizedes múltra tekint vissza. 2020-ban a szociális szempontból halmozottan hátrányos, Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabőn létesítettek közösen fűtési igényeket kiszolgáló mintaprogram napelemparkot. Akkor 70 család energiaszükségletét biztosították a legkorszerűbb, környezeti szempontból is fenntartható, megújuló energiaforrásra épülő megoldással; közülük 30 háztartásban korábban nem is volt áramszolgáltatás. Az innovatív megoldással sikerült elérni, hogy minden olyan családban, ahol 3 éven aluli gyereket nevelnek, legyen legalább egy, az egészséges életvitelhez szükséges felfűtött szoba. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programja, szociális városrehabilitációs projektjei és a Felzárkózó települések elnevezésű programjai is az E.ON Hungária Csoporttal együttműködve valósulnak meg. Egyebek mellett előre fizetős mérők felszerelésével, oszlopfői mérők telepítésével, biztonságos áramvételi pontok kialakításával, a szolgáltatói ügyintézésben és az adósságrendezésben történő segítségnyújtással, minden esetben a szükséges ismeretek bővítésével összekapcsolva támogatják a családokat. Ezekben a kezdeményezésekben, ahogyan a mostani meleget hozó programban is, egyszerre cél a tevékeny segítségnyújtás, az érintettek élethelyzetének javítása, a példaadás és a tudatos energiahasználatra ösztönzés.

 

„Olyan válságot élünk át, amire senki nem számított, és ez elsősorban a legszegényebb embereket érinti. Nemcsak feladatunk, hanem felelősségünk is, hogy a legnagyobb krízisben melléjük álljunk, és közvetlen segítséget nyújtsunk legelesettebb, leginkább kiszolgáltatott társainknak. Jó, hogy ebben a helyzetben ilyen szervezetek támogatnak bennünket, mint az E.ON Hungária” – mondta Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke.

 

Az E.ON Hungária Csoportnak nem ez az első, téli fűtést biztosító segítő együttműködése. A Vállalatcsoport 2022 novemberében elsőként csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezet felhívásához, az ún. Folytatási Alap létrehozásához, és 25 millió forintos rendkívüli adománnyal támogatta az Ökumenikus Segélyszervezet rászorulókat segítő munkáját.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában