Kihívás a gyereknek és a környezetnek egyaránt a dackorszak

A szombati szélviharra néha felkapták a fejüket a rendezvény résztvevői, és legtöbbjüknek az is megfordult a fejében, hogy a mindent elsöprő szél igencsak hasonlít arra, amikor a gyermekük „hisztizik”. 
– Nem szeretem a hiszti kifejezést, mert túlságosan negatív színezetet ad annak az életkori sajátosságnak, amelyet a köznyelv dackorszakként ismer, és amit mi szaknyelven dacreakciónak hívunk – mondta Kis-Kovácsné Vancsa Barbara, a Mondj Igent a Gyermekkorra Egyesület elnöke, aki maga is két kisgyermek édesanyja. 

Az érzelemszabályozásról tartott előadásában a gyermekek érzelmei mellett a szülőké is fókuszba került. A szakember szerint a dackorszaknak fontos szerepe van a gyermekek és a környezetük életében egyaránt. 

– Az érzelemszabályozást kell megtanulnia a gyermeknek. Ehhez nekem mint szülőnek megfelelően kell támogatnom a gyerekemet abban, hogy a helyzetet úgy élje meg, ahogy azt kell – mondta a szakértő, aki rávilágított arra is, hogy a dackorszak a gyermeké mellett a szülő tanulási folyamatáról is szól, ám elsősorban nem a türelem miatt. 

– A gyerekeknek nem az érzést kell kontrollálniuk, hanem a viselkedést – szólt hozzá az előadáshoz az egyik anyuka, aki szerint szükségük van rá a csöppségeknek, hogy kiadják magukból a feszültséget, mert ezután jobban érzik magukat, valamelyest megnyugszanak. Csakhogy a szülőnek rettenetesen nehéz elviselnie, amikor a gyerekét ebben az állapotban látja: nehéz megélni, hogy a szeme fénye semmiféle interakcióra nem képes, csak a szakadatlan üvöltés van, amíg el nem akad a lélegzete. 

A szakember szerint rettentően fontos, hogy felnőttként ezekben a helyzetekben helyesen reagáljunk. – Természetesen van az a pont, amikor elszakad a cérna. Felnőttként tudnom kell, hogy nálam ez mikor következik be, és előre figyelmeztetni tudom rá a gyereket és magamat is. Ha van segítség, például egy másik felnőtt személyében, akár ki is léphetek a helyzetből – mondta Kis-Kovácsné Vancsa Barbara. – Egy helytelen reakciót utána is meg lehet beszélni a gyerekkel, ha már lenyugodott. 

– Ha a gyerek megveri a kistestvérét, a szidás nem segít, hiszen akkor titokban továbbra is megteszi majd. Mondhatjuk neki azt: „Látom, dühös voltál a tesódra, és nem volt jobb ötleted. Gyere, levezetjük a feszültséget! Bokszoljunk bele párnába, vagy doboljunk, akár egy fiókot is becsaphatunk” – sorolt néhány megtanítható módszert a szakember, aki a dacreakciót a neurotipikus fejlődés fontos elemének nevezte. 

A dackorszak kétéves korban köszönt a családokra, a korábbi önállósodási folyamat más. A kicsiknek hatéves korukig kell megtanulniuk, hogy megéljék érzelmeiket és megtanulják kezelni a hozzá fűződő reakcióikat. 

Mindig vegyük figyelembe a gyerek életkori sajátosságait 

Gyakran nyilvános helyen jön rá a gyerekre, hogy ő most éppen „megélné” érzéseit. A szakember szerint nincs társadalmilag elfogadott határ, az a határ, amit mi magunk otthon elfogadunk a dackorszakkal kapcsolatosan. A kor előrehaladtával azonban a szülő reakciója lehet egyre késleltetettebb: egy újszülöttnek azonnal segíteni kell, a kétéves már várhat egy kicsit. Fontos, hogy a gyereket az életkori sajátosságainak megfelelően kezeljük. A szakember szerint elengedhetetlen a pozitív fegyelmezés, amivel nem azt szabályozzuk, hogy mit ne csináljon a gyerek, hanem inkább más irányba tereljük a műveletet. 

– Ha el akar dobni egy törékeny tárgyat, nem azt mondom neki, hogy „Ne tedd!”. Inkább megkérem, hogy „Tedd ide le!” – mutatott egy alternatívát Kis-Kovácsné Vancsa Barbara.