Töltelék

2023.02.11. 20:00

Kolbászból volt a kerítés a fonyódi fesztiválon

Több mint tízezren fordultak meg két nap alatt a fonyódi kolbászfesztiválon a hétvégén. Tömegeket vonzott a Balaton legnagyobb téli gasztronómiai rendezvénye, ahol az idén 22 csapat adott ízelítőt a tudásából.

Kovács Gábor [email protected]

Fotó: TIBOR KOVACS

Szombaton délelőtt tízkor még csak szállingóztak a látogatók, ám kora délutánra már lépni sem lehetett a Zákányi Kálmán Sportcsarnokban. Munkához láttak a csapatok, harsogott a zene, tetőfokára hágott a jókedv, miközben a fatányérokról bőven fogytak a kolbászos, szalámis falatkák, melyekkel a közönséget kínálták. A zsűri etetése is szabad, itatása viszont tilos, figyelmeztetett Somogyi Zoltán Max gasztroblogger, a Rózsa Gábor mesterszakács vezette bírálók tagja.  

 

Erdei Barnabás alpolgármester a színpadról köszöntötte az ország minden szegletéből érkező kompániákat, eljöttek a a kistarcsaiak, a tótkomlósiak, a mosónmagyaróváriak, a nagykanizsaiak, és nem utolsó sorban a békéscsabaiak, hogy a kolbászhúst befűszerezzék, jól legyúrják, majd bélbe töltsék a 13 fonyódi kolbászfesztiválon. Pénteken nagy sikere volt a jótékonysági kolbásztöltésnek, sokan adakoztak a fonyódi gyermekhuszár bandérium javára. Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselő megemlítette, hogy ha az eddigi években Fonyódon meggyúrt kolbászokat leterítenék, az egész Somogyot átérné. Szállás hetek óta nincs Fonyódon, annyi volt az érdeklődő, jegyezte meg Posza Róbert szervező. Sok somogyi csapat is rajthoz állt, szorgoskodtak a somogyvári focisták és a balatonboglári kézilabdások is. 

– A kolbászhoz, a futballhoz meg a gyerekneveléshez mindenki ért, ezért mindenkinek a saját kolbásza a legjobb! – mondta Mucsi László nyugdíjas fonyódi kikötőmester, aki a Kormoránok Vitorlás Egyesület standján szelte a kolbászt. Csapata négy kiló szalámival és kolbásszal, másfél kiló sajttal és öt kiló pogácsával készült. 

– Fonyódon mindig kolbászból van a kerítés! – mosolygott a helybeli Németh Helga, akinek a standján valóban kolbászból és sajtból összeállított házikó volt a dekoráció. 

– Az első kolbászfesztiválon is részt vettünk, és most úgy gondoltuk, hogy megint beleállunk, majd meglátjuk, mi sül ki belőle – mondta Tóth József mentőállomás vezető, aki a fonyódi mentősök csapatát vezényelte. A munkából fakadt a koncepciójuk, ezért a Kontstantin-kereszt hat ágát rakták ki kolbászból, mutatta Horváth Ádám mentő szakápoló, a Fonyódi Mentőalapítvány titkára.

– Összesen 367 km-et utaztunk, hogy a csabai és a gyulai kolbász hírnevét képviseljük – mondta Ribárszki István csapattag. – A jó kolbász titka az, hogy a fűszereket nem kell sajnálni belőle: fokhagyma, bors, só, köménymag, piros- és erőspaprika az összetevője. A fűszerarányt az érett, fiatal vagy zsíros húshoz külön kell megtervezni. 

 

A sportcsarnokhoz vezető sétányon egymást érték az árusok, a lacikonyhákban egy sült kolbászért 3500 forintot kértek. A legnagyobb sikert a kerámiáit árusító Ambrus Attila aratta, a viszkis rabló percenként készített szelfit a vevőivel. Az egyik egy pesti exrendőr volt, akivel végül összeölelkeztek, és emlékeztek. „ Ott megkergettetek!” – mondta a vásárlójának a betyárból lett kerámiakészítő.    

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában