Közösségi tér a Nagypiac

2023.02.06. 07:00

Gyerekkorunk élményeit igyekszik ötvözni a modern lehetőségekkel

A Kaposvári Nagypiac új ügyvezetője szerint a piac közösségi tér, ezt a mivoltát szeretné erősíteni. Mint mondta: hozzáadott értéket kínálva kell fenntartani a vásárlói érdeklődést, szolgáltatásokat szervezni, tájékoztatni és oktatni az élelmiszerekkel és az életmóddal kapcsolatosan egyaránt.

Turbéki Bernadett

Róna Ágnes hajnali fél négykor kel, hogy komlói lakhelyéről odaérjen a kaposvári munkahelyére, emiatt azonban nem bánkódik. 
– Reggel hatkor kezdek a piacon, Komlóról járok heti öt napon Kaposvárra. A reggeli sötétségben és a délutáni forgalomban is kihasználom a lehetőséget, hogy idefelé gondolkozzak, hazafelé pedig szusszanjak – mondta Róna Ágnes. Tele van tervekkel, szeretné megtartani a korábban már jól bevált közösségi programokat és újakat is szívesen szervezne annak érdekében, hogy a piac az eddiginél is nagyobb látogatottságnak örvendhessen. 

– Az előző vezetés jó alapot hagyott hátra, így nem lesz nehéz dolgunk. Az elkövetkezendő két hónap az átállásé és az ismerkedésé, márciustól azonban lesznek programok a Kaposvári Nagypiacon – ígérte az új ügyvezető. 

– Ha egy olyan városban vagyunk, ahol fontos a természetvédelem – szerencsére ilyen Kaposvár is –, még inkább hangsúlyos, szinte megkerülhetetlen helynek számít a piac. Egy jó termelői piactéren minden olyan érték szerepel, amely a felnövekvő generáció számára fontos lehet. Itt személyesen is megismerjük azokat, akiktől vásárolunk, látjuk, hogy ki termelte az árut, nevelte a zöldséget, gyümölcsöt. A kapcsolatteremtés mellett a fizetőeszközök használta is könnyen tanulható. Itt egy win-win helyzet a jellemző, hiszen az őstermelő, a kistermelő, a kereskedő is jól jár, mert a vevők támogatják azzal, hogy közvetlenül tőle vásárolnak. A vásárló pedig szintén jól jár, mert kérdezhet, kapcsolatot teremthet az eladóval és információhoz jut a megvásárolható termékekről – mondta Róna Ágnes, aki arra törekszik, hogy minél több árustól vásároljon valamit. 

Róna Ágnes életében az állatok védelme kiemelt szerepet játszik. 2002-ben kapcsolódott be az állat- és természetvédelembe, majd idővel az országos vérkeringésbe is csatlakozott. Nevéhez fűződik a Komlói Állatvédő Egyesület létrejötte is. Amikor pedagógusként dolgozott, a gyerekekhez is közel hozta, szinte a mindennapjaik részévé tette az állat- és környezetvédelmet. 

– Volt, hogy egy nap alatt huszonnégy különböző állatfajta fordult meg az iskolában és lámákat sétáltattunk az iskolaudvaron. Azt tapasztaltam, hogy azok a gyerekek, akikkel megismertetik és akiknek oktatják az állatvédelmet, mérhetően pozitívabban viszonyulnak embertársaikhoz is. Például ha egy sportversenyen kikötődik valakinek a cipőfűzője, segítenek neki bekötni ahelyett, hogy szidnák egymást vagy veszekednének, a segítés és összefogás az elsődleges cél – összegzett. 

– Úgy hiszem, az állatvédelem szociálisan megtérül. Aki tesz a közvetlen környezetéért, az tudja mi a felelősség, mind a környezete, mind az embertársai felé és emiatt felnőttként biztosan dolgozni fog, hiszen felelősséget érez a társadalomért is, melynek szerves része – mondta Róna Ágnes, aki az Országos Állatvédőrség Alapítvány Baranya vármegyei koordinátora. Mindezek mellett az is nagyon lényeges, hogy a felnőttek milyen példával járnak a gyermekek előtt. 

Napvitorlából készített táskákat 

A Kaposvári Nagypiac új vezetője Samuel Smilest idézi: „Nincs annál nagyobb öröm, sem nagyobb jutalom, mint egy másik ember életében maradandó pozitív változást hozni.” 
Róna Ágnes tizenhat éven át tanított, majd ezt követően helyezkedett el egy pécsi cégnél, ahol az újrafelhasználás jegyében táskákat és zöldséges­tasakokat tervezett, amelyek nem megszokott alapanyagokból, például kávészsákból, kristályponyvából, napvitorlából, meshhálóból készültek. 
Innét került nemrég Somogyba, a Kaposvári Nagypiac élére. Elmondta azt is: csekély szabadidejét lányával tölti legszívesebben. Szeret futni, kerékpározni és szívesen olvas új könyveket, amelyeknek rajong az illatáért. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában