Fotók

2023.02.05. 17:16

Túrával emlékeztek a doni hősökre

Egy csaknem 30 kilométeres túrán vettek a somogyi 44. Területvédelmi Zászlóalj fonyódi, valamint a zalai és kaposvári tartalékosok Iharosberényben szombaton.

Györke József

A történelmi, emlékező kiránduláson a Magyar Tartalékosok Szövetségének szervezésében a II. világháborúban a Doni-áttörésnél elhunyt magyar honvédek emléke előtt tisztelegtek. A túra Iharosberényben kezdődött. 

A II. világháborús emlékoszlopnál történt megemlékezést követően Darvaspuszta volt a következő állomásuk. Szendviccsel, pogácsával, meleg teával és forralt borral próbálták felmelegíteni a résztvevőket. Közben Horváth Antal tartalékos százados felolvasta a somogyi elesettek neveit, Máté Zoltánné pedig ismertette katonasai egységeik történetét. A „Hősök emléktáblájánál” elhelyezték a megemlékezés és a hála koszorúit, a nagykanizsai Honvéd Hagyományőrző Egyesület tagjai álltak díszőrséget. Visszafelé, Somogycsicsó érintésével menet közben megálltak Kanizsabereknél, s az erdőszélen megkoszorúzták Szabó Miklós sorkatona sírhelyét. Itt Hegedűs Jánosné mondott verset és megemlékezett a fiatal katonáról, akit egy bolgár fogolykísérő katona lőtt agyon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában