Somogyország

2023.03.28. 15:00

Döntőbe jutottak a csapatok

Tíz általános iskolai és tizenöt középiskolai csapat mérte össze tudását március 23-án Mesztegnyőn az “Értékeink megyén innen és túl” című vetélkedősorozat középdöntőjében.

MW

Huszti Gábor, a vármegyei közgyűlés alelnöke, mint a rendezvény zsűrijének elnöke és a feladatok összeállítója osztotta meg gondolatait. 
Nem lehet elég korán elkezdeni a szülőföldhöz kötődés, somogyi identitásunk erősítését, hiszen csak akkor maradnak itthon fiataljaink, ha már kiskorban, gyermekként megismerik mindazt, ami fontos, ami érték. S nem elég egyszerűen csak megismerni, meg kell tanulni értékelni azokat, hogy megszerethessék lakóhelyüket. Ez a vetélkedő is ezt a célt szolgálta. Izgalmas, érdekes, néha nehéz kérdéseket kellett megválaszolni a középdöntőbe jutott csapatoknak. 

A fiatalok elméleti és gyakorlati feladatok megoldásával bizonyíthatták be, mennyire ismerik szülőföldjüket, Somogyország értékeit. A tradicionális eszközök, múzeumi tárgyak felismerése mellett többek között somogyi értékeket kellett felismerni, mesztegnyői eseményekről, hagyományokról is szóltak kérdések, illetve langallót is készítettek a versengő diákok. A nap végén hat-hat általános- és középiskolai csapat örülhetett a döntőbe kerülésnek. 
A feladatlapok értékelésekor kiderült, hogy igyekeztek felkészülni a megmérettetésre diákjaink, de van még mit tennünk, akadnak olyan területek, melyek erősítésre szorulnak. Ebben meggyőződésem, hogy rajtunk kívül legtöbbet a család és az iskola tud segíteni – mondta Huszti Gábor.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában