Horgászat

2023.03.20. 11:30

Egyre többe kerül már a horgászszenvedély is

A horgász napijegyek mellett a pecázáshoz szükséges eszközök és csalik is jelentősen drágultak az idén tavasszal. A termékek ára átlagosan 20 százalékkal emelkedett, de van, ami még ennél is többel. A horgászok nagy átlagban nem foglalkoznak a drágulással, így is szívesen hódolnak a szenvedélyüknek.

Marosi Gábor

Éppen egy méreten aluli pontyot fogott ki a Deseda tóból Haracsi István kaposvári horgász, amikor odaléptünk hozzá pecázás közben szombaton délelőtt. A férfi 1981-ben kezdett el horgászni, ezért évtizedek óta látja és tapasztalja, hogy mennyivel drágult kedvenc időtöltése. Az éves engedélye nagyjából 20 ezer forinttal emelkedett az idén, és a csalikért is többet kell otthagynia a boltban. Hozzátette, természetesen nem örül a drágulásnak, azonban nem szeretne lemondani a horgászatról. 
Hasonló volt a véleménye Laczkó János magyaregresi pecásnak is. A férfi elmondta, előre eltervezi és elképzeli, milyen módszerrel fogja meg a halakat, és erre hajlandó is áldozni. Régi horgásznak számít, mostanában viszont már keveset tud kiülni a partra. Vannak azonban olyan pecások, akik szinte minden nap szerencsét próbálnak az álló- és a folyóvizeken. Ebben a tavaszias jó idő is szerepet játszik. 
A kaposvári M-Car Horgász Világ üzletbe is egyre többen tértek be az elmúlt hétvégén. Mikics Balázs boltvezető kiemelte, vásárlóik folyamatosan keresik az újdonságokat. Ezt a gyártók és a forgalmazók is nagyon jól tudják, mert ilyenkorra időzítik az idei év új termékeit. – Van, akinek a csali íze, illata tetszik meg, és olyan is, aki szín vagy méret alapján próbál választani – hangsúlyozta Mikics Balázs. – Ezekből a kombinációkból mindig tudnak újat előállítani és az anyagok szerkezetén is igyekeznek változtatni. A korábbi években jellemzőek voltak a keményebb pellettek, most egyre inkább a lágyabb, gumiszerű kialakításúak. Sőt, van olyan cég, aki gumicukor-jellegű csalival kísérletezik – mondta az M-Car Horgász Világ boltvezetője. 
Mikics Balázs arról is beszélt, hogy az elmúlt két évben 20–25 százalékkal emelkedtek a különféle kiegészítők, csalik árai. Most azonban, hogy a forint erősödött a dollárhoz és az euróhoz képest, a külföldi cégektől kedvezőbben tudják beszerezni a termékeket. – Sokkal több akció van, amit mi is továbbadunk a vevőinknek – emelte ki Mikics Balázs. – Természetesen az árakat mindenki megnézi. A szenvedélyes horgászok azonban nem igazán foglalkoznak azzal, ha valaminek jócskán felmegy az ára, mert akkor is megveszik – tette hozzá a boltvezető. 
 

 

Tízezrekért csaliznak, ha kell
Az M-Car Horgász Világ tapasztalatai szerint, az idősebbek, akik egyszerűbb módszerrel pecáznak, igyekeznek 2000-3000 forintból bevásárolni egy-egy horgászathoz. Akik a legmodernebb és legújabb felszereléssel próbálnak szerencsét, azok 2000-10000 forint közötti összeget hagynak a boltban, a bojlisoknál pedig a határ, a csillagos ég. A legolcsóbb, egy kilós bojli 2000-2500, a jobb minőségű 3000-4000, a prémium minőségű 6000-8000 forintba kerül. Mikics Balázs tapasztalata szerint, az elmúlt években jelentősen megemelkedett Somogyban a horgászok száma. 


Fotó: Muzslay Péter

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában