2023.03.23. 19:33
Feladta a diákoknak a leckét a csizmahúzó Mesztegnyőn
Tíz általános iskolai és tizenöt középiskolai csapat mérte össze tudását csütörtökön a mesztegnyői faluházban az Értékeink vármegyén innen és túl című vetélkedősorozat középdöntőjében.
A fiatalok elméleti és gyakorlati feladatok megoldásával bizonyíthatták be, hogy mennyire ismerik szülőföldjüket, Somogyországot. A felkészülésben nagy segítséget nyújtott számukra a vármegyei önkormányzat értéktára. A zsűriben Huszti Gábor, a Somogy Vármegyei Önkormányzat alelnöke is részt vett. Száz diák versenyzett Mesztegnyőn.
Népi tárgyakat mutattak az iskolásoknak, és bizony a fiatalok közül nem mindenki ismerte fel, hogy mire való a csizmahúzó, és olyan is akadt, aki a népviselet kendőjét összekeverte a poncsóval. Az elméleti feladatok is kemény próbatételnek bizonyultak. Volt, aki a somogyvámosi Pusztatorony történetét húzta a tételek közül, míg a Szőcsénypusztáról érkezett kilencedikes diákoknak a somogyi huszárok történetéről kellett kiselőadást tartaniuk. A feladatot több-kevesebb sikerrel teljesítették, értékelte a felkészítő pedagógusuk, Anticsné Pápai Éva, a Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola magyartanára. Hetente több alkalommal együtt készültek a megmérettetésre.

Speciális feladatokkal készültek, mondta Kövesdiné Panyi Antónia, a faluház vezetője, aki felidézte, hogy Mesztegnyő már az 1960-as évek óta Kövesdi Tiborné Gizi néni vezetésével a honismeret és a hagyományőrzés fontos somogyi helyszínévé vált. Már akkor megkezdték a régi, falusi tárgyak gyűjtését, melyekkel most megismertették a tanulókat.

A langalló sütése volt számukra a legnépszerűbb feladat
Mesztegnyő híres a réteséről, ám ezúttal langallót kellett sütniük a versenyzőknek, hogy így adjanak számot az ügyességükről. Ehhez valamennyi versenyző 25 deka lisztet kapott. Előfordult, hogy túl keményre sikerült gyúrni a tésztát, és nem volt elég nyúlós, de nem kaptak feddést a falusi asszonyoktól, akik bemutatták nekik a helyes műveletet. A jó langallónak a kemencében való sütés a titka, állította Korona Ferencné, aki harminc éve gyakorolja a langalló készítését, és minden konyhai fortély a kisujjában van.