Elismerés

2023.03.17. 16:31

Fonyódinak lenni minőséget és rangot jelent mindannyiuknak

Legjobbjait köszöntötte Fonyód március 15-én; a városlakók számára ez a nap nemcsak a nemzeti ünnep miatt fontos, hanem a várossá válás évfordulója is egyben, hiszen 1989. március 15-én kapta meg Fonyód a városi rangot. A városi ünnepség keretében megemlékeztek az 1848–49-es forradalom hőseiről és kitüntetéseket adtak át.

Koszorus Rita

Fotó: Kajetan Jacint

A Mátyás Király Gimnázium aulájában tartott ünnepség hangulatát a Fonyód Polgáraiért és Somogy Polgáraiért díjjal is elismert Fonyódi Tűzoltózenekar alapozta meg, Kiss Ferenc karnagy vezetésével. A Fonyódi Huszár- és Tüzér Bandérium tagjai jelenlétükkel emlékeztették a közönséget: Fonyódon lelkesen ápolják a huszárhagyományokat. 
Erdei Barnabás alpolgármester arról beszélt: 1848 után gyakran élt át nehéz időket a magyarság, de pontosan tudjuk, nem szabad feladni. – Egyszerű dolgokat akarunk, éppúgy mint 1848-ban, saját hazát, jó szomszédot, megértő társat, szerető családot és munkát amelynek haszna, értelme és gyümölcse van – mondta. 
Színpadra álltak a Palonai Magyar Bálint Általános Iskola negyedik osztályosai, s az emlékezők fáklyás felvonulással tisztelegtek a 48-as hősök emléke előtt. A március 15-i ünnepségen kitüntetéseket adott át Hidvégi József polgármester azoknak a fonyódiaknak, akik az elmúlt évben munkájukkal növelték a város hírnevét, gyarapították a fonyódiak közösségét. Az év fonyódi sportolója díjat a magyar női U19-es floorballválogatott fonyódi tagjai kapták. Bodó Kata, Csermely Csenge Jázmin, Huber Lili, Koponyás Laura, Zsiborács Anna Zsuzsanna 2011-ben kezdtek a floorballal foglalkozni. A többszörös diákolimpiai bajnoki címek mellett a nagypályás bajnokság résztvevőiként is bajnoki címet szereztek. 2021-ben meghívót kaptak a korosztályos válogatottba, tavaly pedig a Lengyelországban tartott világbajnokságon a tizedik helyezést szerezték meg. 

Fotós: Kajetán Jácint


A Fonyód Polgáraiért díjat dr. Szijártó Szilvia fül-orr-gégész főorvos kapta, akihez már harminc éve fordulhatnak bizalommal a betegek. A tabi születésű Szijártó Szilvia Pécsett diplomázott, majd a marcali kórházba került, s onnan vezetett az útja a fonyódi rendelőintézetbe. A főorvosnő hivatástudatát és szakértelmét ismerték el a díjjal. Az is elhangzott: a koronavírus-járvány alatt is végig emberfeletti teljesítményt nyújtott, orvosi esküjéhez hűen a nehéz időkben is a gyógyítás volt az elsődleges számára. Ráadásul alapos és szakszerű gyógyító munkája mellett aktív résztvevője a fonyódi közéletének. 

Fotós: Kajetán Jácint


Ugyancsak Fonyód Polgáraiért díjat kapott Kardos János, a helyi Hűtő-Klíma Kft. tulajdonos-ügyvezetője is. A vállalkozás az egyik legkeresettebb klímaberendezésekkel foglalkozó cég a Dunántúlon. Kardos János rendszeresen támogatja a fonyódi közösséget: 12 éve szervezi a gyerekeknek a Mikulás-ünnepséget és a kisvonatozást. Az ismert vállalkozóról elmondták azt is, rendszeresen támogatja a városi rendezvényeket, civil szervezeteket. 

Fotós: Kajetán Jácint


A képviselő-testület Fonyód Polgáraiért kitüntetésben részesítette a Fonyódi Betyárok Néptánc Egyesületet, amelyben jelenleg hetvenen táncolnak. Az egyesületet 2011-ben alapították azzal a céllal, hogy a hagyományápolás mellett közösséget teremtsen és ízlést is formáljon. A szakmai munkát a kezdetekben Balázs Béláné képviselte, 2015-től viszont már Sinkovics Zoltán vette át a szakmai vezetést. A Fonyódi Betyárok „kötelékében” az általános iskolában az elsőtől a hatodik évfolyamig a mindennapos testnevelés keretein belül táncolnak a diákok. A fiatalok helyi, vármegyei, országos, sőt nemzetközi színpadokon is megfordultak már, s minden fellépésükkel nagy sikert arattak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában