Kapcsolatépítés

2023.03.18. 19:46

Közelebb hozták egymáshoz Európát

Tizenöt belga és huszonkilenc olasz cserediák vendégeskedett a Széchényi Ferenc Gimnázium tanulóinál nemrégiben, sikeresen lezajlott az egyhetes program, a csapat szombaton utazik haza.

Harsányi Miklós

A külföldi fiatalok az utóbbi napokban megismerkedtek Barccsal, elkerékpároztak Kastélyosdombóig, és Pécsre is elutaztak. Pénteken a Balaton-felvidékre kirándultak, Keszthely és Tihany érintésével Balatonfüred volt az úti cél. 
Csokor Réka, a Széchényi Ferenc Gimnázium igazgatója azt mondta: a fiatalok tiszteletére Európa hetet szerveztek, ahol magyar nyelvet és néptáncot tanítottak a vendégeknek, kulturális estet is rendeztek. 
– Az iskola nemzetközi kapcsolatai több mint 30 évre nyúlnak vissza – hangsúlyozta Csokor Réka igazgató. – Úgy érzem, hogy jól sikerült a mostani program is, a fiatalok nyitottak, érdeklődőek voltak. 
Az igazgató szerint az együttműködésnek több hozadéka van. A diákok új kultúrákat ismernek meg, életre szóló barátságok szövődhetnek, s azon kívül, hogy alkalmazkodóképességük fejlődik, megtanulnak csoportban dolgozni. Ezúttal 15 belga és 29 olasz fiatal vendégeskedett Barcson, s áprilisban tovább folytatódik a program. Néhány héten belül a magyar fiatalok látogatják meg a belga diákokat Geelben, míg az olasz utat szeptemberre szervezték meg.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában