Találkozás

2023.03.02. 14:00

Lelki töltekezéssel könnyebb a hivatás

Lőrincz Sándor

A Nagybajomban és környékén szolgáló, református lelkészházaspár, Bódis Tamás és Rozgonyi Emőke látogatott el a közelmúltban a helyi Kékmadár Gyermekotthonba. A háromgyerekes, Szlovéniából származó házaspárt Bodri-Széll Gabriella gyermekotthon-vezető fogadta, aki bemutatta a leányanyáknak is otthont adó, nagy múltú intézményt, s egy lelki délután megtartására is felkérte a tiszteletes asszonyt. A remek hangulatú eseményt, amelyen több mint kéttucatnyian vettek részt a kollektívából, a mélység mellett az interaktivitás jellemezte, miközben a lelkipásztor praktikus tanácsokkal látta el hallgatóságát. 

Az intézmény tárgyalójában zajló, s az otthonlakók műsorával gazdagított lelki délután résztvevői szerint e találkozás felért egy szupervízióval, s a munkatársi gárda úgy véli: célszerű lenne rendszeressé tenni az ilyen jellegű, lelki feltöltődést kínáló alkalmakat. E szándék megvan az intézményvezetőben is, így a lelkész asszonnyal – aki jó közösséget ismert meg a gyermekotthonban – már tárgyalt egy nagyböjti találkozóról is. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában