Kihívásra talált a tó medrében

2023.03.24. 11:30

Minden hónapban csobban a Petörke vizében a „somogyi Schirilla”

Tavaly november óta minden hónapban megmártózik a Petörke tóban a negyvenöt éves Tomor Gábor. A zselickisfaludi férfi minden évben részt vesz a hagyományos csoportos karácsonyi csobbanáson is, de ezt nem érezte elegendőnek a maga számára, és ezért tavaly nagyobb, egész éves kihívást talált ki. Úgy vélte, ehhez előbb-utóbb akad majd társa is, egyelőre azonban nem talált követőkre, ám bízik az időben és a minden hónappal egyre kedvezőbb időjárásban.

Turbéki Bernadett

A zselickisfaludi fiatalember évek óta figyelte a „Wim Hof”, vagyis „jégember” videókat, és még olyan felvételeket is látott, amelyeken orosz óvodásokat vittek a jeges vízbe megmártózni. – Ha egyetlen ilyen felvételt megnézünk, a többit is feldobja az internet – mondta. – Öt évvel ezelőtt Budapesten találkoztam egy családdal, akik mesélték, hogy amikor a téli pihenőre elpakolják a kajakokat, utána megmártóznak a Dunában. Még a tízéves gyerekek is bemerészkednek. Visszafelé megálltam a Balatonnál, Akarattyán. Szinte beleugrottam a mellkasig érő vízbe teljesen egyedül – mesélte első kalandját a jéghideg vízzel. – Egy pillanatra megilletődtem, „lefagytam”, aztán viharos gyorsasággal kimentem a partra, majd újra óvatosan vissza: először térdig, aztán csípőig, majd nyakig. Azóta mindig így csinálom – mondta. 
Nem volt kérdés számára, hogy részt vegyen a karácsonyi hagyományos Petörke tavi csoportos mártózáson. 
– Teljesen más érzés olyankor fürdeni, amikor sokan vagyunk, mert húzzuk, lelkesítjük egymást. Volt év, amikor elkéstem, és nem is esett jól egyedül belemenni a hideg vízbe. Akkor egy barátom vállalta, hogy ő visszajön velem a vízbe. Ez hatalmas lökést adott – mesélte a „somogyi Schirilla”, aki tavaly novemberben úgy döntött, nemcsak karácsonykor és nyáron, hanem az év minden hónapjában megmártózik a tóban. 
– Az utóbbi időben sokféle kihívással lehet találkozni, az enyémnél extrémebbekkel is – mondta. – Azt vártam, hogy sokan csatlakoznak majd hozzám, azonban eddig nem így történt. 
A márciusi csobbanást éppen az elmúlt hétvégén ejtette meg. A levegő hőmérséklete ekkor már majdnem ideális volt, azonban a víz még csak négyfokos. Azt is elárulta, hogy akármilyen hideg vízbe merült is eddig, sosem fázott meg. 

Saját bőrén 

Elmondta: azt feltételezte, hogy a tizenöt és a négyfokos hideg víz között nincs nagy különbség. – Ez a teóriám megdőlt, ezt a saját bőrömön tapasztaltam, mert a tizenöt fokos nem szúr úgy, mint a négyfokos – osztotta meg tapasztalatait Tomor Gábor. – S ha nagyon hideg a levegő, akkor még inkább kellemetlen belemenni a vízbe. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában