Emelkedés

2023.03.21. 10:25

Pörög a használtautó piac felfele

Februárban a DataHouse előzetes adatai szerint 64 900 személygépkocsi cserélt gazdát, ami ugyan 4 százalékkal alatta marad a januári 67 700-as mennyiségnek, ám ha a naptárhatással korrigálunk – február a legrövidebb hónap –, ez az érték mintegy 70 ezres átlagos havi példányszámnak felel meg.

Sonline

„Viszonylag kedvező környezetben indította az évet a hazai használtautó-piac: a téli szezon elmúltával oldódni látszik a rezsiköltségek által keltett bizonytalanság, a vásárlók ismét nagyobb számban mernek tartós cikkekre is költeni -– magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Az előző év első hónapjaihoz képest jelentősnek tűnhet ugyan az elmaradás, de az akkori, jóval 70 ezer feletti havi értékek egyedi piaci hatásoknak voltak köszönhetők. Ebben az időszakban az újautópiacon a félvezetőhiány miatt mélypontra került a kínálat, hosszú várólisták alakultak ki, emiatt pedig az itteni kereslet egy része is a használtautó-piacra vándorolt át.”

Az idei év kilátásai összességében pozitívak: az év végi mélypontról fokozatosan kapaszkodik vissza a használtimport, és a chiphiány problémájának kiküszöbölésével párhuzamosan fokozatos normalizálódás várható az újautó-piacon is. Ezek hatására bővül a hazai autópark, megteremtve a lehetőségét a belföldi használtautó-piac további erősödésének is.

Problémát jelent ugyanakkor a piacon forgó járművek korösszetétele: az idei adatok szerint a gazdát cserélő használt autók több mint 75 százaléka volt legalább 10 éves. Mindez összefügg azzal, hogy a teljes hazai autópark folyamatosan öregszik: az átlagéletkor a KSH adatai szerint tavaly 15,4 évre emelkedett, ami csaknem három évvel haladja meg a tíz évvel ezelőtt mért 12,5 éves értéket. Változást ebben a tendenciában csak az újautópiac további jelentősebb élénkülése hozhat. A jelenlegi helyzetben a használt autót kereső vásárlók számára növekszik annak a kockázata, hogy nem megfelelő minőségű autóra tesznek szert. Ezért a korábbiaknál nagyobb szerep jut az ellenőrzött használtautó-piactereknek, amelyek kínálatában csak a megfelelően dokumentált előélettel rendelkező járművek jelenhetnek meg.

A használtautó-piacon 2023 első két hónapjában 132 700 személyautó cserélt gazdát, ez a mennyiség 6 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában regisztrált 141 200-as értéktől. Eközben a forgalomba helyezett új autók száma 18 062 darab volt, ami 3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban mért 17 539-es értéket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában