Szív nélkül…

Lőrincz Sándor

Belegondolni is szörnyű, mi vár ránk, ha a mesterséges intelligencia még nagyobb teret hódít. Márpedig van rá esély. Ma már képes fotókat, festményeket készíteni, cikkeket írni, válaszol a hozzá intézett kérdésekre, mi több, álláshelyek is veszélybe kerülhetnek miatta. Még akár szexrobotként is bevethető, hiszen már arra is van példa, hogy némely agyament – vagy csak előrelátó? – férfi gépet vett feleségül. Én ugyan konzervatív vagyok, de nem idegenkedem az életünk javát szolgáló, új, áldásos technológiáktól. Ilyenek a robottechnika alkalmazásával végzett műtétek is, ám azokhoz is elengedhetetlen az emberi tényező. A közelmúltban fordult elő, hogy a pácienst berendelték az egyik hazai kórházba, s már elő is készítették az operációra, ami mégis elmaradt, ugyanis a robotot kezelő team tagjai közölték: este nem hajlandók asszisztálni a műtéthez, nekik 4-kor lejár a munkaidejük. Igen, az emberi tényező hiánya az egészségügyben is bénító; az érzés, a szív és a lélek pótolhatatlan… 
Jókai Anna évtizedekkel ezelőtt kongatta a vészharangot. Emlékszem rendhagyó magyarórájára a katolikus gimnáziumban, amikor nem kis éllel beszélt a rideg-hideg érzelemvilágúakról, akiknek az életét szabadság helyett a szabadosság irányítja. Meg arról, hogy a világ sok mindenre mond nemet, amire igent kellene mondania. Szó esett a szerelemről is, amit lealacsonyít a társadalom, pedig hol voltak még akkor a szexrobotok? „Mivé lesz a szerelem, a test és a lélek izzása, ha a promiszkuitást s az érzelem nélküli szexualitást hangsúlyozzák?” – kérdezte. „Nem a szerelmet kell megtagadni, hanem a szerelem nélküli pótlékot, és akkor talán több lesz az újszülött, s megmarad e nehéz sorsú, de sokra hivatott nemzet” – javasolta. 
Képesek vagyunk azonosulni gondolataival? 
 

Fontos különbséget tennünk szabadság és szabadosság között