Helyi közélet

2023.03.31. 17:41

Ütős sikerrel zártak a zeneiskolások

Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei kiváló eredményt értek el a XVI. országos ütőhangszeres kamaraversenyen Vácon: a Fazekas Lili, Nagy Mátyás, Romvári Márton és Szabó Attila alkotta kaposvári csapat produkciójával első helyezést ért el.

Harsányi M.

Fotó: Lang Robert Kaposvar

– Az országos találkozót háromévente rendezik meg, s diákjaink sikere mögött állhatatos munka van – mondta mosolyogva a csapat felkészítő tanára, Maurer Ágnes, aki különdíjat kapott. – Vácon négy korcsoportban szerepeltek a fellépők. 
A 11 éves Szabó Attila dobokon és xilofonon is játszott, s szerinte fellépéskor több mindenre, így a tempótartásra különösen ügyelni kell. Fazekas Lili, a csapat egyetlen lánytagja valamint Nagy Mátyás és Romvári Márton is hetente többször jár zeneiskolába, nem sajnálták a gyakorlásra az időt. A kaposvári csoport nagyjából fél éven át készült, s Maurer Ágnes szerint a rendezvény egyfajta tükör, amely megmutatja, hogy a növendékek zenei, technikai felkészültsége éppen hol tart. 

– Az ütősök olyanok, mint egy nagy család – hangsúlyozta. – Jó volt újra találkozni, s egymásnak szurkoltunk. Az biztos: egy-egy fellépés motivációt ad a további tanuláshoz, gyakorláshoz. A gyermekek a színpadon olyan pillanatokat élhettek át, amire egészen bizonyosan sokáig emlékeznek majd. 


Fotó: Lang R.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában