Verseny

2023.04.01. 07:00

A kaposvári diákoknak ismerős a barkóscinege éneke

A Madarak és a Fák Napja országos verseny pénteki területi fordulóján hat, egyenként három tagú somogyi diákcsapat mérte össze felkészültségét a kaposvári Erdők Háza Látogatóközpontban. Az írásbeli kérdéseken kívül madárhang felismerés is szerepelt a feladatok között. Szoros versenyben a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium diákjai jutottak az országos döntőbe.

Harsányi Miklós

– Az igali, a siófoki és a nagybajomi diákcsapatokon kívül kaposváriak is vállalták a megméretést – mondta Szentpáli András, a Magyar Madártani Egyesület somogyi szervezetének titkára. – A Madarak és a Fák Napját itthon több mint száz éve ünnepeljük, az első rendezvényt még 1902-ben szervezték meg. A diákok a  versenyen számot adhatnak azokról az ismereteikről, amelyeket a tanórákon, illetve a kirándulásokon sajátítottak el.

Az Év madara, fája, kétéltűje és lepkéjével kapcsolatos feladatokon kívül fajmeghatározás és totó is színesítette a kérdéseket. S értékes pontokat ért, ha az indulók felismerték többek közt a kuvik, a barkóscinege és a nádirigó  hangját, akárcsak az,  amikor egy állításnál eltalálták, hogy az igaz vagy hamis.  Fias Olivér, az igali Batthyány Károly általános iskola tanulója – aki két diáktársával, Szabó Hannával és Nemes Henriettel érkezett Kaposvárra – nagyon várta a versenyt,  különösen a madárhang felismerést tartotta izgalmas feladatnak. Tanáruk, Szabóné Schwendtner Edit azt mondta: intézményük megszerezte az örökös ökoiskola címet, s gyakran szerveznek olyan programot, amely  a közvetlen környezetünk iránt felkelti a diákok érdeklődését. Iskolakertjük van, a gyerekek megismerik a növénytermesztés alapjait és a komposztálás csínját-bínját, s csatlakoztak Teszedd! akcióhoz is. Kiemelte: az élhető, fenntartható jövő érdekében lényeges minden olyan verseny, amely a természeti értékek védelmére, megóvására irányítja a fiatalok figyelmét. 

– A csapat tisztességesen tanult, a diákok a Duna-Ipoly  Nemzeti Park történetéről éppúgy tanultak, mint az év fájáról – hangsúlyozta Nógrádi Jenő,  a kaposvári katolikus általános iskola tanára. – Örülök, hogy a tanulók szorgalmasak voltak, s az új tudás, ismeret a javukat szolgálja. 

Bizonyították a tudásukat

Szoros versenyben a Balázs Bulcsú, Ale Sándor, Hodics Móric Áron alkotta kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium csapata győzött, s így Somogyot ők képviselik május 12-én az országos döntőn. A dobogón őket követte a a siófoki Vak Bottyán János általános iskola csoportja, harmadik helyen a kaposvári katolikus iskola csapata végzett. A főszervezők szerint az indulók  széleskörű felkészültségüket bizonyították.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában