Szociális segítség

2023.04.01. 13:00

Mindenki pénzhez juthat Bolháson

Marosi Gábor

Mindenki jogosult lesz szociális támogatásra Bolháson. A település képviselő-testülete a hétfői ülésen egyhangúlag fogadta el és módosította a helyi szociális rendeletet. Szabó Bence László, Bolhás polgármestere lapunknak elmondta, azért döntöttek így, mert évről évre nagyjából egymillió forinttal emelkedik a szociális hozzájárulás összege, a jogosultak köre azonban már régóta nem változott. 

– Idén 13 millió forintot kapott az önkormányzat – mondta Szabó Bence László. – Ebből tudjuk finanszírozni a családok tanévkezdési támogatását, élelmiszer- és tűzifavásárlását, valamint így tudjuk visszatéríteni a közszolgáltatási díjakat is. Korábban a magasabb jövedelműek nem voltak jogosultak a támogatásra, mostantól azonban mind a 400 bolhási hozzájuthat majd a faluban elérhető segítséghez – hangsúlyozta Bolhás polgármestere. 
Szabó Bence László hozzátette, ahhoz, hogy a képviselő-testület határozata jogerőre emelkedjen, még néhány napot várni kell. A nyár közepétől, végétől azonban várhatóan életbe léphet a döntésük. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában