Fotók!

2023.05.11. 11:32

A Petőfi emlékévhez kapcsolódó feladatokat is megoldottak a hallássérült diákok

Az ország minden tájáról érkeztek hallássérült fiatalok Kaposvárra, mert a somogyi Duráczky József Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény adott otthont a 39. Borbély Sándor Országos Tanulmányi Versenynek.

Kovács Gábor

Bő egy hónapja készültek a versenyre a gyerekek, főként a történelmet és az irodalmat „gyúrták” közösen, fogalmazott egy kísérőtanár. 

– A gyerekek életében nagyon jelentős esemény ez a verseny, mert itt fontosnak érezhetik magukat – mondta Szabó Csilla, a budapesti Török Béla EGYMI  gyógypedagógusa és magyartanára. – Hallássérültekről lévén szó, némileg nehezebb átadni nekik a tudást, mert a szókincsük kisebb mint a halló kortársaiké, de képekkel, interaktív játékokkal jól lehet motiválni őket. 

– Írtam vázlatokat, Csilla néni nagyon sokat segített, és otthon is gyakoroltam anyukámmal – mondta tanítványa, a 15 éves Halász Leila. – Szeretek tanulni, kedvencem a nyelvtan.

Több kategóriában nevezhettek a fiatalok. Az integráltan tanulók egyéniben álltak rajthoz, a speciális oktatási intézményekből érkezők csapatban vetélkedtek, az alsósok pedig anyanyelvi tudásukról adtak számot. Laptopot és internetes keresőprogramokat is használhattak az információszerzéshez. A Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódó feladatokat kellett megoldaniuk a diákoknak úgy, hogy minden tantárgy szerepelt a témakörök között a biológiától a matematikáig, a fizikától a történelemig. Budapesten kívül a legtöbben Egerből, Szegedről és Debrecenből jöttek.   

Jeltolmács segítette a megértést a megnyitón. Dér Tamás, kaposvári alpolgármester arról beszélt, hogy a város 138 éve segíti a siketeket és nagyothallókat, eleinte magánintézményben, majd állami és önkormányzati keretek között. Ma is fontosnak tartja, hogy megbecsüljék és támogassák a hallássérülteket. A résztvevőket Kis Szilvia, a Kaposvári Oktatási Hivatal főosztályvezetője is köszöntötte. Pápáné Kalóz Ágnes, a Kaposvári Tankerületi Központ szakmai vezetője kiemelte, hogy Duráczkyban megértő, szeretetteljes légköri veszi körül a diákokat, és komplex tehetséggondozó programot működtetnek. 

Utazó gyógypedagógusok segítik a tanulást

A 125 éves Duráczky iskolában jelenleg 234 gyermek tanul, de most már csak a kisebb részük hallássérült, tudtuk meg Gyurina Éva főigazgatótól. Sokan az integráció jegyében helyi oktatási intézményekben tanulnak, de nem szakadnak el tőlük, mert utazó pedagógusok látják el az integrációban résztvevő hallássérültek diákokat, mondta. A Duráczky óvodájába 63 kisgyermek jár, nagy részük beszédfogyatékossággal küzd. Az akadályozott beszédfejlesztésű gyermekek az iskolában is többségben vannak, számukra logopédiai osztályok indultak. A nyelvi zavarok kezelése a cél a hallássérülteknél és a logopédiai osztályokban egyaránt. Az integráció több évtizede kezdődött, és mára jó eredményeket értek el a speciális nevelési igényű vagy fogyatékossággal küzdő gyermekek nevelésében. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában