2023.05.27. 19:50
Gólyalábas felvonulás és marionett bábművész bűvölte el a gyerkőcöket
Három napon át különleges bábelőadásokkal várják a családokat a kaposvári Vaszary parkban.
Az ingyenes programokon a gyerekek gólyalábasokkal, marionett bábokkal is találkozhattak. A Bábszíntér is csatlakozott a X. Színházi Olimpiához és pünkösdtől öt héten át készülnek hazai és külföldi előadók bábos műsorokkal.
Tátott szájjal figyelték a gyerekek szombaton a gólyalábas menetet a Vaszary parkban. A bátrabbak izgatottan bújtak át a mutatványosok lábai között.
– A gólyalábazás olyan, mint a kerékpározás, nagyon jól csinálni sok gyakorlás szükséges – mondta Dió Zoltán, a debreceni Ort-Iki Báb és Utca Színház vezetője. Maguk készítik mind az eszközöket, mind a ruháinkat és a 34 éves társulatban az alapítók mellett sok fiatalt is találni. Hozzátette: eleinte bábelőadásokkal járták az országot, majd a repertoár bővül a gólyalábas műsorokkal is.
– A programszervezők a látványosabb, attraktívabb műsorokat keresik jobban és a bábművészet sokszor nem jut eszükbe, pedig a gyerekek nagyon szeretik – emelte ki a társulat vezetője. A közönséget a gólyalábasok a Bábszíntér színpada felé csalogatták, ahol a fővárosból érkező Sarkadi Bence várta őket marionett bábjával.
Gyerkőcnap a BábSzíntéren
Fotók: Muzslay Péter– Huszonhárom éve foglalkozom marionettel, húsz évesen láttam a Karromato társulat előadását és nekik köszönhetem, hogy elindultam ebbe az irányba – mondta el a marionett bábművész. Hozzátette: minden bábját maga faragja fából és szöveg nélkül, zenére mutatja be játékát.
A Rippl-Rónai Múzeum standján a gyerekek papírból készíthettek csontvázakat, valamint gyurmákból koponyákat díszítettek.
– Arcrekonstrukciót szemléltetjük a gyurmázással és hoztunk pisztolyt, kardot és sisakot is, amelyeket egy fénykép elejéig is felpróbálhattak – árulta el Őszi Zoltán múzeumpedagógus. Lehetett jelvényt is készíteni, golyózni egy óriási terepasztalon.
– Fél órája biztos, hogy játszik itt kisfiam, utána megnézzük a bábelőadásokat és nem maradhat ki a fagyizás, sütizés sem – mondta Tar Barbara. Kelemen Kata Kaposfüredről jött gyermekeivel a Városi gyerkőcnapokra. - Szeretünk ide járni, mert nagyon értékes, tartalmas előadásokat láthatunk – tette hozzá az édesanya.
Kikapcsolódás az egész családnak
– A X. Színházi Olimpia felhívására jelentkezett a magyar bábszínházi szakma és olyan nyolc lábon álló programot állítottunk össze, amelyben a szabadtéri báb és utcaszínházi fesztivál mellett szerepel kortárs előadás határon túli előadóktól, kiállítások tizenkét megye jogú városban – mondta el Pályi János, a Bábszíntér művészeti vezetője. Hozzátette: pünkösdtől Szent Iván éjig öt hétvégén át várják a gyerekeket a óriás bábosok, marionettisták, új cirkuszosok, kesztyűbábosok, interaktív játszóteres előadók.
– A fesztivál legfontosabb üzenete, hogy a legkisebbektől a legnagyobbakig jól érezzék magukat a sokrétű programokon a családok – emelte ki Pályi János. Megjegyezte: a Vaszary park egy kulturális tere a városnak, amelyet időről időre mély, de szórakoztató tartalommal kell megtölteni.