2023.05.28. 15:33
Gyereknapon a legkisebbek is tűzoltónak állhattak a laktanyában
Bárki tűzoltóvá válhatott egy napra a Nyitott Szertárkapuk program keretében. Több száz gyermek fedezte fel a hétvégén a somogyi laktanyákat, ahol izgalmas programokkal várták őket a lánglovagok.
Puttonyfecskendőből pumpálták a vizet a szülők, miközben gyermekük egy tűzoltó segítségével a teniszlabdákat próbálta eltalálni. Már a reggeli nyitás után szinte teljesen megtelt a kaposvári laktanya gyerekekkel. Voltak, akik a hűvös szertárban kisfilmeket néztek vagy virtuális szemüvegben egy konyhatűzbe csöppentek bele. De a legtöbb gyermeknek a tűzoltóautó felfedezése volt a legnagyobb élmény.
– Anya, nézd még a sisakot is felvehettem – kiabálta örömében Krisztián, miközben kapaszkodott a kormányba.
Szilágyi Levente profi módon irányította a tömlőt a lyukakba. – Nagyon jó itt lenni, de nem biztos, hogy tűzoltó leszek, lehet rendőr vagy focista – vetette oda a kiscsoportos, miközben a következő helyszínre szaladt.
Horváth Zsolt kislányával és kisfiával érkezett a laktanyába. – Megismerhetik a tűzoltók munkáját, akik példaképek is lehetnek számukra – tette hozzá a kaposvári édesapa.
A két éves Benedek édesanyja karjában a tűzoltóautó felé mutatott, szeretett volna beszállni a gépjárműbe. – Ilyenkor beleülhetnek, közelebbről megismerhetik és azt látom, hogy nagyon élvezik – mondta el Szekeresné László Vivien.
Gyereknap a tűzoltóságon
Fotók: Muzslay PéterA Kötél Egyesület telephelyén izgatottan öltötték fel a gyerekek a védőfelszerelést, darus kocsiba is beszállhattak és még tűzoltást is láthattak. Mihályka Szabina, a somogyi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta: évek óta hagyomány már, hogy gyermeknap alkalmából kinyitják a laktanyákat, szertárakat. – Az a célunk, hogy a gyerekek és szüleik is betekinthessenek a tűzoltók mindennapjaiba, idén harmincegy helyszínen hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók várták a látogatókat reggel kilenc órától délután négy óráig – tette hozzá.
Vármegyeszerte programokkal várták a gyerekeket három napon át. A gyermeknap alkalmából a kaposvári nagypiacon pandamacival fényképezkedhettek, volt gyümölcskóstoló, ugrálóvár, arcfestés és gyöngyöt is lehetett fűzni. Balatonbogláron a Platán téren ügyességi vetélkedők, buborék fújás, csillámtetkó és interaktív zenés műsorok várták a gyerekeket.