Kegyelet

2023.05.25. 17:30

Nem feledik a hősi halált halt francia, brit és kanadai katonákat Mezőcsokonyán

Emlékművet avattak Mezőcsokonyán csütörtök délelőtt. A brit légierő különleges egységének repülőgépe 1944. június negyedikén a somogyi településen zuhant le és a nyolc fős brit, francia és kanadai legénység nem élte túl a becsapódást.

Góz Lilla

Fotó: Lang Robert Kaposvar

 A magyar, a francia, a kanadai és az angol himnusz éneklésével kezdődött meg az ünnepség csütörtök délelőtt Mezőcsokonyán. Boros István, a magyarországi Souvenir Francais küldöttje köszöntőjében elmondta: a második világháború kevéssé ismert jelenete zajlott Mezőcsokonya felett. Két kutató, Nagy Gábor és Derner Tamás kitartó munkájának köszönhetően derült fény a brit légierő elhunyt katonáinak maradványait. – Nyolc angol, francia és kanadai katonáról emlékezünk, akik otthonuktól távol, településünk határában vesztették életüket – mondta el Ballér Péter, Mezőcsokonya polgármestere. Köszöntőjében kiemelte: a felavatott emlékművet gondozni fogják, méltó emléket állítva a település felett elhunyt katonára. 



Claire Legras, Franciaország magyarországi nagykövete köszönetét fejezte ki, hogy a második világháború idején a hazánkban elhunyt egyetlen francia katona emléke nem merül feledésbe. 
–  Marcel Tilmontnak nem kellett volna felszállnia a repülőgépre, a lerakódásnál volt a feladata segíteni, de a sors máshogy rendelkezett és 24 évesen meghalt hazájáért légi szolgálat teljesítése közben – emlékezett a nagykövet. – Az emlékmű a balatonboglári francia szobával együtt elfoglalja helyét azon erőfeszítések között, amelyeket az emlékezet megőrzése és átadása érdekében teszünk elsősorban a fiatalabb generációk felé, hogy ne feledjük el a tragikus eseményt, ne merüljön feledésbe, hogy a fiatal legénység halála nem volt hiábavaló – mondta el Claire Legras. Sudárné Balázs Katalin, a Mezőcsokonyáért Egyesület elnöke köszöntőjében kiemelte: négy nemzet dolgozott azon, hogy ez az emlékmű megvalósulhasson. – A Mezőcsokonyán elhunyt hősök több évtized múlva is összefogásra, tisztességre és emberségre buzdítanak minket – tette hozzá.

Nem teljesített titkos küldetés 
Nagy Gábornak  huszonhat év kutatómunka után sikerült az elfeledett történet nyomait felderítenie, amelyben Derner Tamás volt segítségére. – 1944. június negyedikére virradóra a brit légierő nyolc fős legénysége négy titkos ügynököt juttattot el a Bakony térségébe és a jugoszláv partizánoknak szállított ellátmányt, mikor egy német vadászgép megtámadta őket és kényszerleszállásuk során életüket vesztették – mondta el a kutató. Hozzátette: helyi lakosok temették el a katonákat, majd az exhumálás után a solymári brit katonai temetőben leltek végső nyughelyre. Megjegyezte: hetvenkilenc évvel ezelőtt nyolc fiatal élete ért véget a falu határában, akik őszinte hittel és bátorsággal álltak ki a szabadság mellett, ami nekünk már megadatik.  A hősi halált halt katonák hozzátartozói, leszármazottjai is részt vették az emlékmű koszorúzásán. Cyrus Barnard, az egyik angol katona dédunokája köszönetét fejezte ki, hogy elhunyt dédnagyapja neve nem merül feledésbe. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában