Átadás

2023.05.25. 15:49

Új mini bölcsöde épült Bárdudvarnokon

Bárdudvarnok Községi Önkormányzat sikeresen megvalósított pályázatának keretében a Bárdudvarnoki Mesepalota Óvoda szomszédságában 8 fős mini bölcsőde kialakítására került sort. A projekt 195,6 millió forint támogatásból valósult meg, amelyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése együttesen finanszírozott.

Sonline

„Mini bölcsőde kialakítása Bárdudvarnokon” című projekt eredményeként létrehozott új építésű mini bölcsőde kialakítása és berendezése során a derűs, természet közeli, és biztonságos légkör kialakítása volt az elsődleges cél. Az épület küllemében és hangulatában teljesen igazodik a településképhez, mindemellett kivitele és felszereltsége a magas színvonalú koragyermekkori nevelést és gondozást maximálisan biztosítja.

A projekt keretében nyolc új bölcsődei férőhely kerül létrehozásra, javítva ezzel a hároméves kor alatti gyermekek napközbeni elhelyezését szolgáló intézményi kapacitáshiányokat a térségben. A projekt által 3 új munkahely létrehozása is megvalósul: 1 fő szakképzett kisgyermeknevelő és gondozó, illetve 2 fő nevelési dajka kerül felvételre.

A projekt műszaki-szakmai eredményeként létrejött egy teljes körűen akadálymentesített, 109,06 m2 alapterületű, új építésű épület a mini bölcsődei csoport működéséhez. Ezen túlmenően az új intézményegység kialakításához, valamint az elvégzendő nevelési és gondozási tevékenységhez szükséges eszközök, felszerelések és berendezési tárgyak, bútorok kerültek beszerzésre.

A projekt műszaki eredményei a minőségi munkavégzés hátterét, a mini bölcsődébe kerülő kisgyermekek neveléséhez, gondozásához szükséges családias légkör létrehozását szolgálják. A fejlesztés hozzásegíti a kisgyermekes szülők, kiemelten a kisgyermekes édesanyák, munkaerőpiacra történő visszatérését a fejlesztéssel érintett településen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában