Közlekedés

2023.06.10. 17:24

Biztonságban juthatnak el az iskoláig

Biztonságosan az iskolában címmel kaposvári óvodásoknak tartott közlekedésbiztonsági rendezvényt csütörtökön a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet.

Harsányi Miklós

 A Festetics Karolina Központi Óvodában összesen negyven gyermek vett részt a programon. 
Lévai István Zoltán, a közlekedéstudomány intézet ügyvezető tanácsadója arról beszélt a Somogyi Hírlapnak: országosan évente nagyjából hatszáz olyan közlekedési baleset történik, amely hét év alatti kisgyermeket érint. Rendkívül fontos tehát a megelőzés, s a csöppségek játékos közlekedési oktatása. Ezért indították útjára a nagycsoportos óvodások számára a közlekedésbiztonsági programot. – Érdemes minél korábban elkezdeni: már az óvodában célszerű nagy hangsúlyt fektetni a biztonságos közlekedésre nevelésre – emelte ki. – A rendezvénysorozatunk tíz várost érint, Kaposvár a nyolcadik állomás, s programunk az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával valósul meg. 
KRESZ-puzzle, közlekedési és szabályossági pálya is várta a fiúkat, lányokat. Két csoportban összesen 40 kisgyermek vett részt a programon, melynek végén ajándékcsomagot kaptak. Bekesné Porczió Margit, a központi óvoda vezetője hangsúlyozta: mindent meg kell tenni a gyermekek biztonsága érdekében, s örülnek, hogy otthont adhattak a rendezvénynek. Nem véletlen, hogy intézményükre esett a választás, ugyanis éppen negyedszázada adták át náluk a KRESZ-pályát, ahol a gyerekek az életkori sajátosságokat figyelembe véve tanulhatják meg a legfontosabb közlekedési tudnivalókat. 

Fotó: Muzslay Péter

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában