Vida József-vándordíj

2023.06.02. 09:00

Illusztris listára került a somogyi néptáncpedagógus neve

Vida József-vándordíjat vehetett át Czigány Tamás somogyi néptáncpedagógus a s somogyi néptánc szövetségtől a XXXVI. somogyi gyermek- és ifjúsági néptánc fesztiválon. Czigány Tamás a népi kultúrát igyekszik minél közelebb vinni a gyerekekhez és a felnőttekhez a hétköznapokon és ünnepeken. A tanításon kívül komplex, dramaturgikus műsorokat, programokat és bábelőadásokat készít, amelyekhez a népzene és a néptánc elemeit használja.

Turbéki Bernadett

Fotó: Lang Róbert

Merczel István, a somogyi néptánc szövetség elnöke szólította az Agora színpadára Czigány Tamást, hogy átadja neki a díjat. A Szennában tanító táncpedagógust váratlanul érte az elismerés. 

Illusztris listára került 

– Meglepett, amikor arról értesültem, hogy ebben az óriási megtiszteltetésben lesz részem – mondta Czigány Tamás, akivel Szennában, a skanzenben beszélgettünk. – A Vida József Népművészeti Vándordíjon a réztáblácskára olyan emberek nevei kerültek, akik a somogyi közművelődésben komoly szerepet vállaltak, illusztris listára kerültem. Nem tudom, miért kaptam, csak azt tudom, mit és miért teszek, miben gondolkodom, mi motivál. Valószínűleg ezek a dolgok másoknak is fontosak. 

Amit mi tanítunk, az alapvetően nem élő kultúra 

Czigány Tamás mindennapjainak része a néptánc, és minden, ami a népi kultúra része. – A népi kultúra, amit látunk fényképeken, felvételeken vagy olvasunk róla könyvekben, az egy pillanatkép – mondta Czigány Tamás. 

– Egy kapu, amit ha kinyitunk, akkor mögé láthatunk. Az az érdekes, ami mögötte van, mert az a miénk, az történik velünk. A Kárpát-medencében már csak elvétve vannak helyek, ahol a néptánc hagyománya élő. Így mondhatjuk, hogy az, amit mi tanítunk, alapvetően nem élő kultúra. Gyermekkora nyarait Pécsen és Villányban töltötte a nagyszülei szőlőhegyén. Az ottani világ nagy hatással volt rá, és az, ahogy a nagymamája mesélt a régi világról. Szerinte a hasonló környezet és az élő szavas mesék napjaink fiatalságára is kedvezőbb hatást gyakorolnának, mint a rajzfilmek. Tizenhat évesen újabb hatás érte, amikor egy népszokás elvarázsolta és teljesen „beszippantotta”. – Barcsra jártam az erdészeti szakközépiskolába, vadász, vadtenyésztő szakra – folytatta élettörténetét a táncpedagógus.

– Egy alternatív pincehelyiségben, a Földalatti Bolygó Világnézeti Klubban gyűlt össze a városkának az a társasága, amelyiknek a gondolkodása nekem is szimpatikus volt. Egy november végi estén az egyik tanár, Pongrácz Zoltán megkérdezte, van-e kedvünk betlehemezni? Azonnal igent mondtunk, ám mindjárt feltettük a kérdést: de hogyan kell? Azt mondta, majd ő megmondja. Ez volt az áttörés az életemben, amikor betlehemezni kezdtünk. Azóta a karácsonyélményem maga a betlehemezés napjainkban is. Az a fajta szentség, hogy az ember médiuma lehet a közösség helye, a közösség területe megszentelésének. A faluban járunk házról házra és visszük az örömhírt a Megváltó megszületéséről. 

A Tatros együttes zenéjére végre rendesen táncoltak 

A betlehemezés után szinte természetes volt neki, hogy feltáruljon előtte a népi kultúra többi mozaikja. Egy szilveszteri buliban találkozott először a Tatros együttes zenéjével egy recsegő kazettán, amelyre, ahogy ő fogalmazott: végre rendesen táncoltak. Elsősorban a tartalom kezdte érdekelni, amit a népi kultúra rejt. Az, amit a pásztor- és paraszti társadalom őrzött meg addig az időig, amíg a néprajzkutató felgyűjtötte. Keresi a tartalmat, ami beilleszthető a mai életünkbe. 

Mindenki annyira magyar, amennyit elsajátít belőle 

– A helyzet katasztrofális, de nem reménytelen – hívta fel a figyelmet. – Egy biztos: csinálni kell! A legfontosabb tevékenység ma az óvónőé, mert az ő keze alatt mindenki átmegy. Sok lelkes óvodapedagógus van, akik elkötelezettek, és népdalokat énekelnek a gyerekeknek. Ahogy Kodály mondta: mindenki annyira magyar, amennyit elsajátít belőle, ezt pedig a legkisebb korban kell elkezdeni – mondta Czigány Tamás, aki szerint csak tiszta forrásból szabad meríteni, ha a gyerekeket szeretnénk tanítani. Ezt tartja szem előtt nap mint nap, amikor gyerekeket oktat játékos formában. 

Az erő tanújának lenni nagy érzés

Czigány Tamásnak idővel annyira megtetszett a dudaszó, hogy maga is megtanult játszani a hangszeren. Sőt, tanulmányozni kezdte a különböző népek dudafajtáit is, amelyeket egy kis könyvbe rendezett. Ismeretterjesztésnek szánta, hogy ezzel is a gyerekeket és a mindig fiatalokat tanítsa. Másik szenvedélye a kajakozás. Legyen annak színtere egy mocsárvilág változatos nádasa vagy az Alpok sebesen száguldó folyója. 

– Ez egy erőpróba is lehetne, de másról van szó – mondta. – Az ember, ha föláll egy függőhíd tetején a folyó fölött, vagy kiül éjjel egy sziklára, és hallgatni kezdi a vizet, nagyon rövid idő alatt kettéválik a hang. Hallja a vizet és hallja a víz alatt, ahogy megy a kavics, ami gigászi munkát végez: belevág a hegybe. A kő és a víz harcát hallja az ember. Ezen erő tanújának lenni nagy érzés. Amikor az ember egy ilyen erővel kerül kapcsolatba, ami leviszi a zúgókon, folyókon, ott nem lehet erősebb vagy okosabb a víznél, de lehet vele együttműködni, ami hihetetlen érzés. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában