Lapátra fel!

2023.06.08. 15:13

Július 15-én tartják meg idén a Balaton-átevezést

Like Balaton

Fotó: T.B.

Ezt Vida Gergely főszervező, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szervezési és marketing igazgatója jelentette be a nyár egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvényének keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Hozzátette: 2018 óta már hagyománnyá vált az esemény, amelynek keretében eddig több mint 15 ezren szelték át valamilyen kézi hajtású vízi eszközzel a Balatont.

 

A rajt ezúttal is Zamárdiban lesz, az indulóknak Tihanyig oda-vissza összesen nyolc kilométert kell megtenniük. A nevezési határidő július 9., de akik június 18-ig jelentkeznek, azok a rendezvény pólóját is megkapják ajándékba.

Tavaly kétszer is le kellett fújni a Balaton-átevezést, ezért Vida Gergely most azt ígérte, hogy idén igyekeznek körültekintőbben eljárni, és folyamatosan egyeztetnek majd a vízi rendőrséggel és az Országos Meteorológiai Szolgálattal. Idén a verseny előtt két nappal, július 13-án 13 órakor hirdetik majd ki, hogy megtartják vagy esetleg elhalasztják az eseményt. Az esőnapok július 22., július 29. és augusztus 5. lesznek.

Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere arról beszélt, hogy két csendes évet követően 2022-ben egy kicsit ismét zajosabb lett a város, hiszen visszatértek a fesztiválok. Ezek mellett egyre több, sporthoz kapcsolódó rendezvény - futó-, kerékpár- és vitorlásverseny - jelenik meg a városban, de mind közül is kiemelkedik a Balaton-átevezés. Hangsúlyozta: mindent elkövetnek azért, hogy idén mindenki számára valódi élmény legyen az átevezés.

Dalnoki Balázs, a Hervis Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, azért vállalták, hogy három éven át névadó szponzora legyenek a rendezvénynek, mert Magyarország hagyományosan erős a vízi sportokban, Zamárdi tophelyszínnek számít a Balatonnál, illetve harmonikus a kapcsolatuk az MKKSZ-szel. Hozzáfűzte: a cég a helyszínen is biztosítja az átevezéshez szükséges sporteszközöket, akár vásárlás, akár bérlés formájában, sőt, aki igényli, annak még technikai segítséget is nyújtanak.

Fotó: Balaton-átevezés hivatalos

Baji Balázs, az augusztusi, budapesti atlétikai világbajnokság nagykövete közölte, hogy a Balaton-átevezés idén része a vb-t felvezető Hétköznapi Hős elnevezésű eseménysorozatnak is. A távot teljesítők 50 százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak jegyeket és bérleteket Magyarország történetének legnagyobb sportrendezvényére.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában