Ismétlés

2023.06.05. 10:00

Újra iskolába mentek az egykori fonói tanítványok

Marosi G.

Az egykori Kalmár-tanítványok találkoztak a hétvégén Fonóban. Azok az öregdiákok gyűltek össze, akiket a falu híres kántortanítója, Kalmár Sándor és felesége, Angyal Magdolna 1945 és 1975 között tanított. Az eseményre csaknem 150 résztvevőt vártak, végül 48-an tudtak elmenni a találkozóra, melyen a tanítóházaspár legidősebb lánya, Nagy Dezsőné Kalmár Magdolna is jelen volt. 
Nyerges Péter, a település polgármestere elmondta, abban az iskolamúzeumban szervezték meg a találkozót, amelyben a Kalmár házaspár és az egykori diákok ereklyéi is megtalálhatók. Bizonyítvány-másolatok, tablók és levelek is vannak az épületben, valamint Kalmár Sándor Angster harmóniuma is ott található. 
Nyerges Péter kiemelte, a találkozó egyik legszebb pillanata az volt, amikor levetítettek egy 1990-ben készült felvételt, amelyen Kalmár Sándor látható, miközben a hangszeren játszik. Az eseményen a Kalmár-Angyal Alapítvány díjait is átadták azoknak a fonói középiskolásoknak, akiknek legalább négyes tanulmányi átlaguk van. Az elismerést két fiú és két lány kapta meg. A találkozó második felében a Szent Márton püspök-templomban a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola pedagógusai és növendékei adtak koncertet. Marosi G. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában