2024.04.15. 10:25
Bállal ünnepeltek a nagyatádi borlovagok
A nagyatádi Borlovagok és Kertbarátok Egyesülete az idén már 38. alkalommal rendezte meg a borversennyel egybekötött bálját. A csurgói borlovagokból álló zsűri elé 89 borminta érkezett.

Fotó: Györke József
A zsűri 61 nagyatádi, valamint 28 vendég bort kóstoltak a verseny alkalmával. Bokor János borlovag, egyesületi elnök elmondta, sikerült leküzdeni az időjárást és a kórokozókat. Finom borokat hoztak a gazdák, de többségük úgy vélekedik, kevesebb lett a megszokottnál.
Ormai István, Nagyatád polgármestere köszöntötte a borászokat és a kertbarátokat. A városvezető kiemelte: örül, hogy ennyi év után sem lankadt a termelők hozzáállása és sikerült megrendezni a lassan idős korba lépő borversenyt. A polgármester mellett a Somlói Pálinka és Borlovagrend képviselői is köszöntötték a nagyatádi tagozat tagjait.

A versenyen 46 arany, 23 ezüst, 17 bronzminősítést értek el a gazdák. Mindössze három oklevelet állítottak csak ki. Többen 2-3 éves borral neveztek és értek el jó minősítést. Az év legjobb fehér borát Bokor János (Cuvée) készítette, míg a vörös (Cabernet sauvignon), illetve rosé (Kékfrankos) kategóriában is Butor Sándor nyert. A legjobb vendég fehérnek Hernesz Imre (Cuvée), vörösnek Verbulecz László (Merlot), míg rosénak Beck Zoltán Lajos borát választották meg. Az év borásza cím pedig Butor Sándort illette. A „Vránics István Emlékdíjat” Bokor János kapta.
A borlovagok a megjelentek tiszteletére verses, zenés műsorral kedveskedtek, majd a vacsora után bál következett, ahol Böhm János húzta a talp alá valót. A résztvevők megkóstolhatták az aranyérmes borokat is. A tombolasorsoláson értékes nyeremények leltek gazdára.
