Nyitva még a kapu

2024.07.30. 14:01

Megkezdődött a jelentkezés a pótfelvételire, egy hetük van a leendő hallgatóknak

Már lehet jelentkezni pótfelvételire. A Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campusán nem csak költségtérítéses, hanem államilag finanszírozott képzésekre is lehet jelentkezni augusztus 7-éig.

Fotó: Bencsik Ádám

Több ezer fiatal örülhetett a pittyegő sms hangnak múlt héten szerdán. Ekkor derült ki, hogy melyik felsőoktatási intézménybe vették fel őket. Akiknek viszont nem sikerült bejutniuk vagy nem jelentkeztek semmilyen képzésre, a napokban van még erre lehetőségük. 

– Kedden indult a pótfelvételi jelentkezés és augusztus 7-éig tudnak a fiatalok egy szakot megjelölni, amelyre felvételiznének – mondta Gombos Péter, a MATE Kaposvári Campusának főigazgató-helyettese. Hozzátette: csak egy szakot lehet megjelölni és fontos, hogy a jelentkezők a feltételekről, mint például az alkalmassági vizsgáról tájékozódjanak. 

– Nálunk nem csak költségtérítéses, hanem államilag támogatott helyekre is tudnak jelentkezni a fiatalok, például fizetős a gazdasági mesterszak, de az összes pedagógus, a gépészmérnök, az agrárszakok államilag támogatott – sorolta Gombos Péter. Megjegyezte: idén augusztus 7-éig lehet a pótfelvételire jelentkezni, tavaly ebben az eljárásban kétszáz hallgatót vettek fel. 

– A normál felvételi eljárásban csaknem nyolcszáz hallgató nyert felvételt a campusunkra és szeptemberre a pótfelvételisekkel akár ezer gólya kezdheti meg tanulmányait Kaposváron – mondta a főigazgató-helyettes. Kiemelte: idén slágerszaknak számított a gyógypedagógia, a lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnök, valamint a színművész képzés. Megjegyezte: számos ösztöndíj lehetőség álla fiatalok rendelkezésére, mind a campus, mind a város, mind a civil szervezetek régén havi anyagi támogatásra tehetnek szert. K

Közel háromszáz szakra, háromezer helyre lehet jelentkezni a Pécsi Tudományegyetemre a pótfelvételi eljárás során. Kizárólag önköltséges képzéseket hirdetnek meg, ez alól a tanárképzés, illetve a pedagógusképzés kivétel. A felvételi eljárással kapcsolatos további információk olvashatóak a PTE oldalán.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában