2024.07.25. 19:55
Televíziót és vásárlási utalványokat nyertek a somogyi Mozaikkeresők
Tíz Somogyi Hírlap előfizető is értékes ajándékkal gazdagodott lapunk kiadója, a Mediaworks Hungary Zrt. Mozaikkereső elnevezésű játékában, melyben tizenkilenc vármegyei lap előfizetői vehettek részt június 24-e és július 6-a között. A sorsolást július 24-én tartották Miskolcon, az Észak-Magyarország szerkesztőségében.

Fotó: Vajda János
Először a napilaponkénti nyereményeket sorsolták ki a vármegyék lapjainak játékosai közül. A sorsolást Burkus János miskolci közjegyző felügyelte. A húzásban Gácsi Nóra, a Mediaworks Zrt. munkatársa segített. Napilaponként egy-egy nagyképernyős televíziót, három 50 ezer forint és öt 10 ezer forint értékű Spar vásárlási utalványt lehetett nyerni. A Somogyi Hírlap előfizetői közül a kaposvári Bunevácz György gazdagodott a televízióval. Az 50 ezer forintos utalványt Horváth Istvánné és Orbán Géza kaposvári, valamint Szűcs József balatonszárszói olvasónk nyerte meg. Egy másik somogyi is gazdagodott az 50 ezres utalvánnyal. A gyékényesi Tóth Gábort Zalai Hírlap előfizetőként sorsolták ki.
A 10 ezer forintos utalványnak Baranyai Árpádné és Salamon Gyula kaposvári, Balázs Róbert tabi, Gulyás Tiborné nagyatádi és Kálmán Ferencné somogyudvarhelyi előfizetünk örülhet. Az országos fődíj három egymillió forint értékű OTP Travel utazási utalvány volt. Ezen a sorsoláson minden napilap játékosának borítéka, majdnem 15 ezer szerepelt. A nagy értékű nyereménynek Szűcs Antal Istvánné Bükkszenterzsébetről, Majoros Józsefné Nyíregyházáról és Horváth Róbert Simaságról örülhetett.
Hadanich Dalma előfizetői marketing menedzser, a játék szervezője a Mediaworks Hungary Zrt. képviseletében köszöntötte a sorsoláson megjelenteket. Az eseményen kiemelte, a Mozaikkereső a hűséges előfizetők nyereményjátéka, melyben csak azok vehettek részt, akik a játék ideje alatt fizetett előfizetéssel rendelkeztek. – Az előfizetői státuszt – ahogy a játékszabályzatban is le van írva – utólag a terjesztési rendszerben ellenőrizzük – mondta. – Emellett feltételként azt is megszabtuk, hogy a játékosok a lapok hasábjain megjelent mozaikdarabokat hiánytalanul ragasszák fel a játékszelvényre, amit kitöltve küldjenek be a kiadó szelvényen megadott címére. A Mozaikkereső nyereményjáték, mint minden évben, most is nagy népszerűségnek örvendett. Összesen 14 ezer 765 játékszelvény érkezett be a megadott határidőre – tette hozzá Hadanich Dalma. A legtöbb játékosszelvényt Vas vármegyéből, a Vas Népe előfizetői küldték be.
Az összes nyertes:
A nyereményjátékban a következő napilapok előfizetői vettek részt: Napló, Fejér Megyei Hírlap, Vas Népe, Zalai Hírlap, Dunaújvárosi Hírlap, Új Dunántúli Napló, Tolnai Népújság, Somogyi Hírlap, Nógrád Megyei Hírlap, Petőfi Népe, Új Néplap, Békés Megyei Hírlap, Heves Megyei Hírlap, 24 óra, Hajdú-Bihari Napló, Kelet-Magyarország, Észak-Magyarország, Délmagyarország, Kisalföld.
1 000 000 Ft értékű OTP Travel utazási utalványt nyert:
Szűcs Antal Istvánné Bükkszenterzsébet
Majoros Józsefné Nyíregyháza
Horváth Róbert Simaság
Nagyképernyős TV-t nyert:
Pető László Kiskunhalas
Kühár János Nagyharsány
Honfi József Gyula
Bón Istvánné Sajóvámos
Gulyásné Horváth Ilona Szeged
Sümegi Lajosné Dunaújváros
Páblené Németh Éva Gánt
Bánai Józsefné Győr
Kasuba Gyula Kaba
Utassy Béla Szentdomonkos
Tóth Tiborné Abony
Vasvári László Gyermely
Géczy József Nógrádmegyer
Bunevácz György Kaposvár
Székely Balázsné Tiszavid
Szűcsné Bíró Erika Pincehely
Péntek Ferenc Szombathely
Kovács Lászlóné Balatonfüred
Tóth Jánosné Keszthely
50 ezer Ft értékű Spar utalványt nyert:
Markó Tibor Homokmégy
Mihálka József Szabadszállás
Vigh Jolán Kecskemét
Kemsei Ottó Sellye
Becker József Feked
Arnold Antal Pécs
Kása Józsefné Békéscsaba
Vigh Sándorné Szeghalom
Kalasovszki Lászlóné Hasnel Mária Mezőkovácsháza
Langauer Tiborné Miskolc
Bak Ferenc Kazincbarcika
Baló Attila Kesznyéten
Dobó Imréné Szeged
Janiga László Szentes
Tóth Mihályné Szeged
Santavecz János Pusztaszabolcs
Vedres István Lászlóné Dunaújváros
Kárpáti Miklós Velence
Orbán Ferencné Mezőszentgyörgy
Horváth László Imréné Fehérvárcsurgó
Csendes József Enying
Kiss Györgyné Tét
Wrschka-Kaufmann Paula Sopron
Ferenczi Károly Győrszemere
Bonyár Attila Debrecen
Pásztor Zsuzsanna Debrecen
Egerházi Sándor Debrecen
Ficzere Zoltánné Bátor
Iván József Tiszanána
Ortóné Palyók Ágnes Eger
Dr. Szántai Sándorné Szolnok
Godó László Szajol
Vigh László Szolnok
Novotni Ferencné Neszmély
Horváth Sándorné Tatabánya
Hegyháti Alajosné Kömlőd
Boros Istvánné Salgótarján
Molnár Jánosné Nógrád
Szartórisz Pál Lucfalva
Horváth Istvánné Kaposvár
Orbán Géza Kaposvár
Szűcs József Balatonszárszó
Lakatos Ferenc Nyíregyháza
Szügyi Gyuláné Kocsord
Széles Istvánné Kocsord
Böhm Péterné Tengelic
Fazekas Pálné Tevel
Ranga Zoltánné Szekszárd
Kaldi Zoltánné Celldömölk
Nagy Tiborné Olaszfa
Zab Gábor Ják
Rácz József Péter Devecser
Hári Sándorné Karakószörcsök
Bagó Gyula Balatonfüred
Ferencz István Nagykanizsa
Tóth Gábor Gyékényes
Koszorú László Gelse
10 ezer Ft értékű Spar utalványt nyert:
Deák Károlyné Kecskemét
Molnár István Kiskunhalas
Kardos Mihályné Kecskemét
Faragó Lászlóné Helvécia
Takács Ferenc Táborfalva
Varga István Kismányok
Lászlai Sándorné Pécs
Katona Istvánné Husztót
Pap István Izmény
Szabó József Villány
Bánhidi Zoltán Orosháza
Független Egyesület Gyula
Czabai József Battonya
Becsey Gábor Kétegyháza
Babák Mihály Szarvas
Szabó Józsefné Miskolc
Orosz István Méra
Lugossi Ervinné Bánréve
Palotai Géza Lyukóbányatelep
Szigetvári Istvánné Miskolc
Urbán Ferenc Szentes
Bernáth Péterné Szeged
Pajkó Antalné Sándorfalva
Gálné Ludányi Terézia Csanádpalota
Darvasné Heiler Zsuzsanna Szeged
Juhász Gyula Velence
Simon Sándorné Dunaújváros
Horváth Józsefné Dunaújváros
Pálinkás István Sárosd
Szabó Gyula Dunaújváros
Apró István Bicske
Kovács Isvánné Székesfehérvár
Brandl Ferenc Székesfehérvár
Csikász Károlyné Enying
Jánosa Györgyné Pusztaszabolcs
Kovács Béláné Halászi
Kriskó Sándor Pér
Huszár Tamás Sopron
Huszár József Bőny
Farkas Magdolna Mosonmagyarovár
Olah Lászlóné Debrecen
Palcsu Istvánné Újfehértó
Kelemen Istvánné Pocsaj
Török Zoltán Debrecen
Magyar György Debrecen
Gyarmati László Heves
Tóth Sándor Füzesabony
Kocsmár Tiborné Verpelét
Erdélyi Béláné Eger
Nyeste Sándorné Mezőtárkány
Kovács Györgyné Kunmadaras
Kosaras Pál Besenyszög
Szabó Józsefné Kunszentmárton
Szűcs Krisztina Kunmadaras
Molnár Jánosné Szolnok
Rieth János Tarján
Vári Sándorné Dorog
Oszkó István Tata
Nagy Attila Tatabánya
Kiss Angelika Komárom
Szűcs János Gyöngyös
Bozó László Etes
Hegedűs Melinda Karancslapújtő
Tóth István Salgótarján
Sirkó Lászlóné Karancsalja
Baranyai Árpádné Kaposvár
Balázs Róbert Tab
Salamon Gyula Kaposvár
Gulyás Tiborné Nagyatád
Kálmán Ferencné Somogyudvarhely
Kemenyiczki Elek Nyírparasznya
Nagy Miklós Nyíregyháza
Pirike Büfé Nyíregyháza
Járó István Nyíregyháza - Borbánya
Beregszászi Imre Barabás
Drenovácz János Tengelic
Duchainé Bucsi Gyöngyi Szekszárd
Mattern Edit Paks
Várfy Tibor Szálka
Dávid Istvánné Bonyhád
Sipos Éva Szentgotthárd
Vörös Istvánné Vát
Szakos István Sótony
Koledics Józsefné Sárvár
Horváth Ferencné Körmend
Gál Jánosné Berhida_Peremarton
Nyári Béláné Somlóvásárhely
Essesné Erdélyi Judit Csögle
Németh Ferenc Balatonfüred
Vereczki Sándor Veszprémgalsa
Mércz Józsefné Nagykanizsa
Szűcsné Fodor Ilona Nagykapornak
Gombos Lászlóné Zalaegerszeg
Tuboly Béláné Zalaszentmihály
Tóth László Kallósd