2024.08.25. 14:00
Kiszívta a hasznot az aszály a kukoricából
Tíz milliméternél kevesebb csapadék hullott másfél hónap alatt Magyaratádon és környékén. Nem csak ezen a vidéken, hanem Somogy többi részén is komoly gondot jelent az aszály. A nagy hőség a növényeket megviseli, van, ahol már be sem takarítják a kukoricát, mert nem éri meg.
A kukoricát is megviseli az aszály
Fotó: Németh András
Az aszály miatt szinte nagyítóval kell keresni az uborkát a somogyi piacokon, pedig sokan szeretnének még kovászolni, savanyítani.
– Megégtek az uborkák a nagy hőségben, hiába öntöztük, sokan hálóval védték, de így se tudták a termést megmenteni – mondta el Kovács Zsanett kaposvári őstermelő.
A hónapok óta tartó tartós kánikula nem csak a kiskertekben, a szántóföldeken is tombol.
– Az elmúlt másfél hónapban mindössze 10 milliméter csapadék esett, a búzát még korán vetettük, így hozta a 6,5–7 tonnányi mennyiséget, de a napraforgó és a kukorica esetében már nem számítunk jó termésre, a repcét meg a pockok tönkretették – mondta el Laczkovics Sándor, a magyaratádi Barátság szövetkezet elnöke. Az aszályos időben a növény feléli magát, a termését, így alig hoz csövet, vagy ha van rajta, sokkal kisebb.
– Nem lesz kiemelkedő az idei termés a szántóföldi növények esetében, de az árakat tekintve még nem látunk elmozdulást felfele. Szerintem ha központilag nem nyúlnak bele, akkor sok kisebb agrárvállalkozó csődközeli állapotba kerül – emelte ki Lackovics Sándor.
– Katasztrofális a csapadékhiány, ami az agráriumot sújtja – mondta el Tóth István növényvédelmi szakmérnök. A gyümölcsösök és a szőlőültetvények jobban elviselték a nagy hőséget, de a sekélyen gyökerező növények, mint például a kukorica, cukorrépa már nem. – Sokkal kevesebb a termés és a minőség se túl jó, a rossz kukoricákat már silózzák, malmi búza pedig alig lett és ha a takarmányárak felmennek, ez húzza magával a hús vagy a kenyér árának növekedését is – emelte ki Tóth István. Megjegyezte: az elmúlt két hónap alatt nem esett 50 milliméternyi csapadék se Kaposvár és környékén. Nem könnyű megoldani a területek öntözését a vármegyében, mert a Dunántúlon kis vízhozamú folyások vannak, amelyek elvezetése a tározókba tetemes költséget jelentene a gazdáknak.
– A vegetáció befejeződött, készülnek fel a télre a fák, főleg a fiatal erdősítéseknél látjuk, hogy a nem mély gyökerű fák hullatják lomjukat, leveleik bebarnultak – mondta el Mocz András, a somogyszobi Mocz és Társa Magánerdészet Kft. tulajdonosa. A néhány éves fák így védekeznek a nagy hőség ellen. Azt is látják, hogy elkezdett a tölgyfák makkja is potyogni. – Ahhoz, hogy életképes szaporító anyag lehessen, szükség lenne zöld levelekre is, de már látjuk, hogy hullik le a mag – jegyezte meg Mocz András.
Segítenek, de kell hozzá a biztosítás az aszály ellen
Augusztus elejére elérte a 75 ezer hektárt és hetente további több tízezer hektárral gyarapszik az aszálykárra bejelentett területek nagysága – mutatják a kárenyhítési rendszerben összesített eddigi adatok. Az aszálykárok mintegy 80 százalékában a kukorica és napraforgó kultúra érintett, de ezen túlmenően a siló- és csemegekukorica esetében is komoly méretű károkat tapasztalhatunk. Idén több mint tizenegyezer mezőgazdasági termelő kötött aszályfedezettel bíró növénybiztosítást mintegy 714 ezer hektár mezőgazdasági területre. Feldman Zsolt, mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár korábban azt közölte: az idei évtől uniós forrást is sikerült bevonni a rendszer működésébe, így 34,8 milliárd forint biztosan rendelkezésre áll a kifizetések 2025 márciusi időpontjában.