2024.09.19. 10:27
Jó kezdeményezések kötnek ki a fonyódi kikötőből
Sok jó kezdeményezés indult idén is a fonyódi kikötőből, az egyik legutóbbi a szeptember első péntekjén kifutott médiahajó, amelyen a balatoni turizmusért dolgozó és tenni akaró vállalkozók és közéleti szereplők találkozhattak egymással.
Fotó: Fonyód Média
A hagyományos rendezvényt a Fonyódon állomásozó Tomaj katamarán fedélzetén tartották, amely a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) flottájának egyik zászlóshajója. A hatodik Médiahajó témája az egész éves Balaton koncepciója volt, amellyel kapcsolatban a rendezvényen elhangzott: szemléletváltásra van szükség a térségben, mert ma már nem a szezonalitás a lényeg, hanem a minőség. Éppen ezért fontos, hogy az ágazat szereplői kapcsolatot tartsanak egymással.
A balatoni ősz megnyitórendezvényen Witzmann Mihály országgyűlési képviselő elmondta: sikeres szezonon vagyunk túl, s a remények szerint az ősz is hasonlóan szép eredményeket hoz majd. – A rendezvénynek helyet adó Tomaj katamarán a Bahart megújuló flottájának oszlopos tagja, mely bizonyítja: az elmúlt időszakban soha nem látott mennyiségű kormányzati támogatás érkezett a térségbe – mondta.
A környék borászatai is bemutatkoztak a Fonyódról induló Médiahajón
A rendezvénynek helyet adó Fonyód megválasztott polgármestere, Erdei Barnabás elmondta: a Tomaj Badacsony és Fonyód között közlekedik forgalomba állása óta, ami jó döntésnek bizonyult, mert soha nem látott mennyiségű utas vette igénybe a hajózási társaság szolgáltatását ezen az útvonalon.
– A Médiahajó a balatoni vállalkozói szféra legnagyobb eseménye, ahol a legtöbb meghívott helyi vállalkozó. Nagyszerű alkalom ez arra, hogy kapcsolatot építsünk egymással, s most Fonyód volt a középpontban, mert innen indult a hajó – mondta Erdei Barnabás. A rendezvény legnagyobb hozadéka, hogy az ember olyanokkal találkozhat, akikkel való kapcsolatból később profitálhat – tette hozzá.
A Médiahajón bemutatkoztak a térség szolgáltatói, s elfogyasztották a 15 ezredik Balaton Fagyiját is. Az idei tipikusan balatoni tortát a Két Mester Cukrászda és Étterem cukrásza, Ható Anita készítette. A diótortát Princzinger Péter, Csendes Olivér, valamint Hidvégi József leköszönő és Erdei Barnabás megválasztott polgármesterek és Witzmann Mihály társházigazda szegték meg.