2024.09.14. 18:35
Büntetőkkel esett ki a Rákóczi FC
A kaposváriak egyetlen somogyi csapatként léptek pályára a labdarúgó MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában. A negyedik körben viszont már a Rákóczi FC sem lesz érdekelt, hiszen Facultas-Tiszafüredi VSE jutott tovább a büntetőrúgások után.
Fotó: Lang Róbert
Igen kellemetlen időben – szemerkélő esőben és csípős hidegben – fogadta a szitén harmadik ligás, de az Észak-Keleti csoportban szereplő Tiszafüredet a Rákóczi FC. A csapatok azonban nem fagytak le, hiszen nagy lendülettel vetették bele magukat a találkozóba. Így már az első percekben adódtak veszélyes lehetőségek mind a két kapu előtt, majd az első negyed órát követően a vendégek kidolgoztak egy ziccert is, azonban Pataki Viktor hiába lőhetett igen jó helyzetből, Horváth Fábián nagy bravúrt bemutatva, lábbal hárított. A következő vendég lehetőségnél viszont már a kaposváriak fiatal kapusa sem tudott segíteni, Pap Zsolt ugyanis kapott egy remek kiugratást, mely végén elsőre bár Horváth Fábiánnak sikerült hárítania, de a kipattanót követően pont a támadó elé került a labda, s nyolc méterről a kapuba gurított (0–1). A szünet előtti percekben Babinszky Bence révén bár kis híján egyenlített a Kaposvár, de Tajti Bencének is sikerült bemutatnia egy nagy védést a másik kapuban.
A második félidőre remek felfogásban jött ki a Rákóczi FC, gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést a hazaiak, azonban a vendég kontrákban folyamatosan volt veszély. Pap Zsolt többször is helyzetben került, sőt kevésen múlt, hogy újabb gólt szerezzen, azonban Hadaró Valentin a gólvonalról mentett lövésénél, majd a kaposváriak kapitánya a másik kapu előtt is végrehajtott egy hőstettet, hiszen a hajrába lépve a hálóba csúsztatta a labdát egy szöglet után (1–1). Az utolsó percekben beszorította ellenfelét a Rákóczi, a hazaiak érezhetően nem akartak hosszabbítást, de a legnagyobb helyzetük végén Görög Gergő fölé bombázott, így következhetett a ráadás.
A kétszer tizenöt perces hosszabbítás első félidejében bár többször is csak centiken múlt a Rákóczi vezetése, mégis a fürediek előtt adódott újabb ajtó-ablak helyzet, mely végén Horváth Fábián eszén Trencsényi Bence sem tudott túljárni. A kaposváriak az utolsó tíz percben már fizikálisan is ellenfelük fölé nőttek, azonban Görög Gergő lövését védte Tajti Bence, míg a végig kiválóan futballozó Szederkényi Ádám két méterről fölé lőtt, így következhettek a tizenegyesek.
A Rákóczinak nem mentek a büntetők
A kaposváriak részéről először a kapitány, Hadaró Valentin állt a labda mögé, de fölé lőtt, így Pap Zsolt előnybe tudta juttatni a Tiszafüredet. A Rákóczi második rúgója, Pusztai Dániel már kapufáig jutott, azonban a vendégek részéről Bényei Balázs nem rontott. A harmadik kör sem a kaposváriaké volt, hiszen Heil Máté büntetőjét Tajti Bence védte, emiatt Trencsényi Bence nyugodtan állhatott a labda mögé, s nem is rontott. A Tiszafüred így büntetőkkel került a legjobb 32 csapat közé a MOL Magyar Kupában. A Rákóczi pedig akárcsak az elmúlt idényben, ezúttal is büntetőkkel esett ki.
MOL Magyar Kupa Rákóczi FC–Facultas Tiszafüredi VSE 1–1, büntetőkkel 0–3
Fotók: Lang RóbertKaposvári Rákóczi FC–Facultas-Tiszafüredi VSE 1–1 (0–1, 1–1, 1–1), büntetőkkel: 0–3
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 250 néző. V.: Farkas T. (Sinkovicz D., Végh M.).
Kaposvári Rákóczi FC: Horváth F. – Görög, Balogh Á., Hadaró, Pusztai – A. Mazzonetto, Szederkényi – Babinszky (Pressing, a 70. percben (Heil, a 107. percben)), Horváth B., N. Mazzonetto – Mayer M. (Balla, a 60. percben). Vezetőedző: Székely Tibor.
Facultas-Tiszafüredi VSE: Tajti B. – Kovács D. (Dibusz, a 91. percben), Major M., Bényei, Aranyos (Szövetes, a 91. percben), Engel – Trencsényi, Barzsó, Mácsai (Karmacsi, a 87. percben), Pap – Pataki (Ballók, a 75. percben). Vezetőedző: Dorcsák Zoltán.
Gólszerzők: Hadaró (a 76. percben), illetve Pap (a 36. percben).
Sárga lap: A. Mazzonetto (a 73. percben), illetve Kovács D. (az 57. percben), Trencsényi (a 118. percben), Tajti B (122. percben).