Tervezik a jövőjüket

2024.09.12. 17:25

Huszonöt fiatalt vettek fel a Roxinház tanodájába

A társulat szerda este tartotta a szokásos tanév eleji felvételit, melyet 7 éves kortól hirdettek meg. A próbázók ritmusérzékére, mozgására, beszéd- és énektudására is kíváncsi volt a színház öt tagú bizottsága.

Marosi Gábor

A kaposvári református iskola diákja, Fehér Róza jó előképzettséggel érkezett a színház meghallgatására. Elmondta, szeret énekelni, táncolni, színészkedni, ezért gondolták azt édesanyjával, hogy a Roxínházban lenne a helye, ott tovább tökéletesíthetné a tudását.

előképzettséggel érkezett a színház meghallgatására
Volt aki előképzettséggel érkezett a színház meghallgatására.

Kiss-Horváth Lana Elinor is nagy izgalommal várta, hogy a bizottság elé járuljon.  

Nagyon szeretek táncolni, és úgy gondolom, hogy ebbe a közösségbe beleillenék.

 – mondta a fiatal.  

 Szorgalmas leszek, amit mondanak, azt végrehajtom és megtanulom mindazt, amit kérnek tőlem. A célom, hogy minél tovább járhassak a tanodába és felkerüljek a felnőtt társulatba.

 – tette hozzá.

A tanodai felvételin középiskolás diákok is részt vettek. Onucsán-Sipeki Benedek a Táncsics-gimnázium növendéke hatalmas önbizalommal lépett be a Roxínház nagytermébe.

 Korábban színészkedtem és amikor unatkoztam, akkor vicces műsorok írásával is megpróbálkoztam.

 – mondta el a fiú. – Azért szeretnék csatlakozni a Roxínházhoz, hogy minél jobban megtanuljam a színész mesterséget. Dolgozom egy forgatókönyvön is és a Roxínháznál azt is szeretném megtanulni, hogy miként lehet minél jobban instruálni a színészeket, ha színpadra állítjuk. Még nem döntöttem el, hogy mivel szeretnék majd felnőttként foglalkozni. Nagyon tetszik a színházi világ, de a vasút is nagyon érdekel – emelte ki Onucsán-Sipeki Benedek.

Elsőként a családtagok előtt lépnek fel majd fel a színházban

Pintér Kata, a Roxínház rendezője érdeklődésünkre elmondta, nem az a céljuk, hogy színészeket és táncművészeket képezzenek – bár mindig vannak a társaságból, akik erre a pályára lépnek – hanem olyan fiatalokat, akik helyt tudnak állni a felnőtt életben. A rendező hozzátette, már a nyári táborban is „szerződtettek” 17 gyereket, s összesen 25 új tanodás kezdi el a munkát a következő hetekben. A tanodásoknak igyekeznek folyamatosan bemutatkozási lehetőséget biztosítani. Elsőként majd a családtagjaik előtt léphetnek fel karácsony környékén, tavasszal pedig akár nagyszínpadra is állhatnak. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában