2024.11.23. 17:28
Kráterek és hasadékok; megnyílik a föld időnként Somogyban
Hatalmas kráter Somogybabodon, óriási hasadék Pamukon, Andocson pedig egy teljes utat nyelt el a föld: egyes helyeken akkora kráterek keletkeztek az elmúlt évek során, hogy házakat elnyelhettek volna. Most utánajártunk, mi lett a kráterekkel.
Időről időre megnyílik a föld Somogyban: az első kráter Somogybabodon a Petőfi utcától alig ötven méterre keletkezett. A 200 méter hosszú és helyenként 10-12 méter mély szakadék még 2010-ben jött létre, s sokáig katasztrófaturisták látogatták rendszeresen. Egy kis lyukból lett óriási kráter Pamuk határában még 2016-ban, hamarosan 20 ezer köbméteresre nőtt. Tíz méter mély krátert fedeztek fel a Somogy megyei Andocs határában is, ahol a szakadék elnyelt egy földutat.

Az óriás kráterek megfigyelője Tóth István kaposvári növényvédelmi szakmérnök, aki ma is nyitott szemmel járja a vidéket, hátha felfedez újabb hasadékokat. – Fürkészem a vidéket, és néhány helyen keletkeztek is, de szerencsére nem óriási mélységben – mondta Tóth István. – Az árkos talajerózió nyomaival sokfelé találkozni. Főként ott jelennek meg, ahol ritka térállású növényeket, kukoricát vagy napraforgót vetettek, ám a kalászosok és a repce veteményben kevésbé tesz kárt. Ott okoz gondot, ahol 50 centinél mélyebb az árok, és a kombájn vezetője nem veszi észre. Az utóbbi években jóval szárazabb lett vármegyénk időjárása. Ahol a löszös, homokos talajtípus szerkezete erre hajlamos volt, ott már korábban bekövetkeztek a nagy földomlások – mondta.
A pamuki kráter egy emeletes házat is elnyelt volna, de a területét már lezárták.
– A somogyvári termelőszövetkezet készített egy észak-déli vízelvezető árkot, ezzel meggátolták a szakadék növekedését – válaszolta Tóth Csaba polgármester. – Így elhárult a veszély.
Somogybabodon is megnyugtatóan lezárult a kérdés. – A szakadékot feltöltötték, ma már személyautóval is lehet közlekedni a helyén – felelte érdeklődésünkre Káldi László polgármester. – Az önkormányzat is tett érte bőven, és volt egy útépítés nálunk, és az onnan származó földet a hasadékba lehetett borítani. Így tűnt el a kolosszális kráter.
Andocson sincs már nyoma a hasadéknak.
– A termőföld tulajdonosa visszatemette a legjobb tudomásom szerint – mondta Werner Józsefné polgármester. – Elég nagy terület volt, a szakadékba három kombájn is elfért volna. Újabb árkok azonban szerencsére nem keletkeztek.
Kevesebb nagy eső hullott, ami nem kedvez a kráterek kialakulásának
A földkráterek akkor jelennek meg, ha hatalmas esőzések érkeznek, ám 2022-ben és 2024-ben is óriási aszály volt, és a száraz idő nem kedvezett a földomlásnak. Ám Tóth István szerint előfordulhat bármikor, hogy egy csapadékos időszak jön, netán villámárvíz, még akár télen is, és újra napirendre kerül a földkráterek ügye. Az erózió főként Külső-Somogyra jelent veszélyt, a kaposvári növényvédelmi szakember Karád, Andocs, Tab közelében látott új, de kis méretű árkokat, s a Koppány-patak völgye, vagyis Törökkoppány, Somogyacsa és Szorosad vidéke is veszélyeztetett ebből a szempontból.
Kráternézőben 2018-ban