Kiszállítás

2024.12.12. 09:26

Órákat késik a burger? A gyorsétterem várakoztatja a futárokat

Olykor másfél, de akár két órát is várniuk kell a kaposváriaknak arra, hogy a futárok házhoz szállítsák a megrendelt ételt. A késés oka, hogy a kiszállítók nem kapják meg időben az ételt, ezért feltornyosulnak a futárok rendelései.

Többen is jelezték szerkesztőségünknek, hogy a két legnagyobb ételfutár kiszállító vállalkozás applikációjában rendelt ételek, az előre meghatározott idő helyett csak jóval később érkeztek meg a címre. Annak jártunk utána Kaposváron, hogy az alkalmazásban jelzett kiszállítási idő, miért nem tükrözi a valóságot. Az egyik gyorsétterem előtt több futár is beszélgetett, a kiszűrődött mondataikból kiderült, hogy már több mint 20 perce várnak arra, hogy a rendelést átvegyék, és elindulhassanak a megadott címre. – Ha ez így megy tovább, akkor teljesen „beúszik” a város – mondta egyikük. – Sajnos nem egyedi eset az, hogy ilyen hosszú ideig kell várakoznunk. Hiába kapta meg a rendelést applikáción keresztül az étterem, először a bent ülő vendégeket szolgálja ki, és ha lesz rá idejük, akkor nekiállnak elkészíteni a kiszállítós ételt is. Bár előfordult már olyan is, hogy nem is álltak neki, mi pedig itt álltunk és vártunk – tette hozzá a nevét elhallgató futár.

futár
Kiderítettük, miért késnek a futárok
  Fotóillusztráció: Molcsányi Máté

Az ételkiszállító férfitól azt is megtudtuk, azért várakoznak egy helyben, mert a rendelésfelvételtől számított 7 percig várniuk kell az ételre. Ha ez az idő letelik, de az adott étteremtől érkezik egy plusz rendelés, akkor újraindul a várakozási idő. Ezért fordulhat elő, hogy egy futár, már több mint 20 perce várja, hogy az első étel végre elkészüljön, és ki tudja szállítani.

A futárokon kérik számon a késést

Egy másik kaposvári futár arról beszélt, annak ellenére, hogy másfél-két órát is késnek a kiszállítással, általában forrón, melegen adják át a rendelést. Ennek ellenére a legtöbben – és ez érthető is – nem örülnek annak, hogy sokat kellett várniuk. – Előfordult egy eset, amikor egy kaposvári ember este tíz óra előtt rendelte meg az ételt, de én csak éjfélkor értem oda, mert egy másik gyorsétterem elúsztatott a várakozással – mondta a futár. Az ételkiszállító hozzátette, jó lenne, ha a gyorséttermek olyan dolgozókat alkalmaznának, akik szívvel-lélekkel végzik munkájukat, és amint beérkezik a rendelés, azonnal neki is állnak elkészíteni. A rengeteg várakozási idő miatt a futárok többsége havonta 100-120 ezer forinttól esik el.

A becsülettel dolgozó éttermek is pórul járnak a késések miatt

Matusa Zsolt a kaposvári Dubai Gyros Bar tulajdonosa megkeresésünkre elmondta, minden napos probléma, hogy a megrendelt ételt, csak később tudják kiszállítani a futárok, mert máshol várakoznak. – Többször megtörtént, hogy a vásárló visszatelefonált, inkább eljön az ételért, de nem várra arra, hogy házhoz vigyék – emelte ki Matusa Zsolt. – Ezzel elvesztettem néhány vásárlót, mert biztosan nem rendel tőlem többször, pedig nem mi tehetünk arról, hogy az ételt nem szállították ki. Emiatt is döntöttünk úgy december elején, hogy saját ételfutárokat is alkalmazunk ismét. Megmaradt a két legnagyobb ételfutár kiszállító vállalkozás applikációján keresztüli rendelés is, de jobbnak láttuk, ha közvetlenül tőlünk is tudnak rendelni az emberek. Tapasztalataink szerint, a vevők kétharmada alkalmazáson keresztül rendel, egyharmaduknak a mi futáraink szállítják ki az ételt. 

Fotóillusztráció: MW
  • Kerestük az egyik kaposvári gyorsétterem vezetőségét, hogy megtudjuk, miért kell hosszú perceket várakozniuk a futároknak, és mit lehet tenni annak érdekében, hogy a kialakult helyzet megszűnjön, és a megrendelt ételeket megfelelő időben ki lehessen szállítani, de egyelőre nem kaptunk választ. 
     

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában