2024.12.28. 07:00
Sérült gyerekeknek gyűjtöttek, kirándulásokat és előadásokat szerveztek a siófoki idősek
Ünnepi díszbe öltözött a magyaregresi kultúrház a múlt csütörtökön, amikor is az Együtt-Egymásért Nyugdíjasklub karácsonyi ünnepséggel zárta az évet.
A rendezvény Ádám Péterné szavalatával és Hazainé Kozári Tünde elnök által felkészített Magyaregresi Gyermekekért Alapítvány hangulatos műsorával kezdődött, majd Nagy Istvánné klubvezető tekintett vissza az elmúlt évre. A beszámolóból kiderült: bőséges programkínálatból válogathattak a klubtagok, mint ahogy a kulturális bemutatók legjobbjai között is rendre ott voltak a közösség dalnokai, táncosai és a versmondók is.
A korábban lezajlott borverseny eredményhirdetésére is sor került, amely szerint a tizenhét mintából számos díjazott nedű a helybelieké volt. Továbbra sincsenek létszámgondjai a szervezetnek, a távozók mellett folyamatosan vesznek fel új tagokat is.

A magyaregresiek ünnepi műsort is adtak
Kiválóak a működési feltételeik, a sok támogatójuk között más településről is vannak, a helyi Kozári házaspár pedig mára már a közösségük aktív tagjai lettek. A klub remek kapcsolatot ápol a vármegyei nyugdíjasszövetséggel, valamint a kaposvári Széchenyi Technikum és Szakközépiskolával is, amelynek tanulói a terem feldíszítésében és a felszolgálásban is jeleskedtek. A beszámoló után Kun Istvánné szép versmondásával folytatódott az ünnepi műsor, majd Nagy István és Schlága József gitáron, Apáti László tangóharmonikán játszott nagyon szép dalokat, a klub vezetősége pedig ünnepi gondolatokat osztott meg a hallgatósággal. Mindez pedig a sok-sok ajándékkal, a finom vacsorával és a hangulatos zenével méltó lezárása volt az évnek.
Húsz közösségépítő program
Bár hivatalosan csak jövőre kerít sort az idei esztendő értékelésére a Nyugdíjasok Siófoki Egyesülete, Pintér János elnök azonban néhány gondolatban összefoglalta az év legfőbb történéseit. Elmondta, hogy húsz alkalommal rendeztek közösségépítő programot, amelyek között előadások, táncos- zenés összejövetelek, kirándulások, szabadtéri programok is szerepeltek, hatvan fő részvételével kilencszer végeztek társadalmi munkát a szabadtéri színpadnál és a kulturális központban, többszörösen sérült gyermekeknek gyűjtöttek fejlesztő játékokat és pénzadományt.
Az elnökség rendkívül büszke a művészeti csoportjaira, amelyek számos országos minősítést szereztek és vármegyei eseményeken is letették névjegyüket, legutóbb pedig a karácsonyi rendezvényükön varázsolták el a közel kilencvenfős közönséget.