Somogyi Nyugdíjasok

2025.01.27. 10:07

Nincs jobb- vagy baloldali nyugdíj a díjazott számára

A társadalmi megbízatásához nagy ambícióval és reformtervekkel kezdett hozzá, melynek mottójául az „önként önzetlenül a szépkorúakért” szlogent választotta. Stikel János nyugállományú mérnök ezredest, a vármegyei nyugdíjasszövetség elnökét Somogy vármegyéért, a civil társadalomért, s főleg a szépkorúakért végzett közel két és fél évtizedes kiemelkedő munkájáért a vármegyei közgyűlés Somogy polgáraiért díjjal tüntette ki.

Stikel János elmondása szerint megbízatása kezdetének első percétől egészen a mai napig kiemelt feladatának tekinti a nyugdíjasok érdekeinek bátor és korrekt képviseletét, de munkája során nagy hangsúlyt kaptak a szépkorúak életszínvonalával, életminőségével kapcsolatos teendők is. Meggyőződéssel vallja, és ennek mindenütt hangot is ad, hogy számára nincs jobb- és baloldali nyugdíj, csak somogyi nyugdíjasok vannak. Soha nem valaki vagy valakik ellen, hanem mindenkor a somogyi emberekért, köztük a szépkorúak életkörülményeinek javítása érdekében emelt szót. Kiemelkedően fontosnak tartotta a szövetség szellemiségének újragondolását, semlegességének megteremtését, amelynek köszönhetően új minőséget kapott a vármegyei önkormányzattal való együttműködés is. 

 Somogy polgáraiért díjjal tüntették ki Stikel Jánost
 Somogy polgáraiért díjjal tüntették ki Stikel Jánost. 

Vezetésével megalkották a szervezet szimbólumait, valamint a közösségi munka elismerésének rendszerét. 
Arról is beszélt: büszke rá, hogy a régi értékeket megőrizve sikerült megújítaniuk a szövetség hagyományőrző és kulturális tevékenységét, a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetve a nyugdíjasok mentális és fizikai egészségére a különböző természetközeli és mozgásprogramok meghonosításával. 

Ebben a másfél évtizedben más minőséget kapott a szövetség tevékenysége, amely a nehézségek ellenére is bizonyítja fontosságát és életképességét.

 – emelte ki. 

  • A negyedik ciklusra történt megválasztása bizonyítéka annak, hogy élvezi a nyugdíjasok bizalmát, a tagság értékeli azt a munkát, amelyet közel negyedszázada végez önzetlenül a szépkorúakért. 2019–2024 között a Somogyért Egyesület képviseletében tagja volt a Somogy vármegyei közgyűlésnek, benne a TOP-bizottságnak. 
  • A közgyűlés munkájában mindenkor lehetett számítani rá, mindig is támogatta az előremutató felvetéseket, a kritikai észrevételei mellé pedig a megoldási javaslatait is hozzátette. A 2024-es önkormányzati választásokat követően a vármegyei közgyűlés egyik bizottságának külső tagja lett. 

Bejárta a ranglétrát a díjazott

Stikel János a haza szolgálatában eltöltött több mint három évtized alatt bejárta a tiszti ranglétra különböző fokait. Tíz éven át a kaposvári magasabb egység kabinetfőnöke volt, egy évet szolgált Boszniában az SFOR Magyar Műszaki Kontingensében, ahol humán és sajtómunkát végzett. Munkája elismeréseként a Tiszti Szolgálati Jel I. fokozata kitüntetést kapta. 
Szervezeti változások következtében korengedményes nyugállományba helyezték, ezt követően 2001–2006 között a Somogy Megyei Önkormányzat elnöki kabinet irodáján vezető főtanácsosként dolgozott civil referensi munkakörben. Munkája során alaposan megismerte a somogyi civil világ tevékenységét, meghatározó szervezeteit és az egyházak életét, valamint ez idő alatt került közeli kapcsolatba a Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetségével is. Az időskor tiszteletének, közvetlen stílusának köszönhetően hamar kivívta a nyugdíjas társadalom megbecsülését, tiszteletét. A megyei önkormányzat élén történt vezetőváltást követően munkaköre megszűnt, ezután három évig a Somogyért Egyesület titkára volt. Ez idő alatt tovább erősödött a szépkorúakkal való kapcsolata, és ennek köszönhetően választották meg 2010-ben a megyei nyugdíjasszövetség elnökének is, amely feladatkört immár a negyedik ciklusban látja el. 
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában