2025.01.24. 17:37
Elismerésre méltó teljesítmény: kezükben van már a diploma - fotókkal
Díszes talárban vonultak fel a végzősök a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campusán. A diplomaosztón vehették át okleveiket az első gépészmérnök hallgatók.
Az elnökség bevonulása és az ünnepi beszédek után az összes végzős hallgató fogadalmat tett Vörös Péter campus-főigazgató irányításával. A fiatalok izgatottan várták a nagy pillanatot, amikor kezükbe kerül a diploma.

A végzősöket Gyuricza Csaba, rektor köszöntötte az egyetem vezetése nevében, majd Szita Károly, Kaposvár városa nevében, majd Gelencsér Attila, a térség és a Zselic országgyűlési képviselője vette át a szót. A rendezvény színvonalát emelték a harmadéves színművész hallgatók műsora. A campus sportcsarnokában tartott ünnepségen fogadta Biró Norbert, a Somogy Vármegyei Közgyűlés elnöke Somogy polgáraivá a frissen végzett egyetemistákat. A hagyomány hosszú évekre nyúlik vissza, 1992-ben döntött úgy a vármegye vezetése, hogy az ország minden részéből tanulmányaik idejére Somogy vármegyét és Kaposvárt választó diákokat a diploma kézhezvételekor tiszteletbeli somogyi polgárrá avatnak.
Diploma a kézben
Történelmi volt a 2024-25-ös őszi félév diplomaosztója, hiszen először vehettek át gépészmérnök alapszakos hallgatók oklevelet. A Kaposvári Campuson mind az öt tudományterületen, több mint húsz szakon végeztek hallgatók. A legnépszerűbbek továbbra is a hagyományosnak mondható agrárszakok, 47 hallgató vehette kézhez oklevelét.
A neveléstudományi tudományterületen 31-en, gazdaságtudományi területen 40-en, műszaki területen hárman, művészetin pedig heten végeztek. Összesen 128 hallgató fejezte be most tanulmányait a MATE Kaposvári Campusán.

A diplomaosztón adták át a város díját, amelyet Kaposvár Megyei Jogú Város alapított, a legjobb tanulmányi eredményt ebben az évben Hegedűs Csaba mezőgazdasági mérnöki alapszakos hallgató, Sipos Lili kereskedelem-marketing szakos, valamint Simon Gábor József gyermekkultúra mesterszakos hallgató vehették át. De az ünnepségen köszöntötték a magas rangú állami és országos díjakkal kitüntetett oktatókat is, valamint az év oktatója és év fiatal oktatója díjat kapott szakembereket.
Címzetes egyetemi docensek lettek
A gépészmérnöki képzés 2021-ben indult Kaposváron, amelynek célja az volt, hogy a helyi gazdaság igényeihez igazítsák a képzést. Az első hallgatók pénteken vették kézbe oklevelüket. A képzésben való aktív részvételéért Szalai Gyula, a Kaposvári Villamossági Gyár ügyvezető igazgatója, valamint Szabó Krisztián, a Szabó Fogaskerékgyártó Kft. ügyvezetője címzetes egyetemi docensi címet vehettek át a diplomaosztó ünnepségen.

Fotó: Lang Róbert
Ösztöndíjat kaptak a legjobbak
A diplomaosztón kihirdették azt is, hogy melyek azok a jó tanulók, akik eredményeik és a campus Oktatási Bizottságának döntése szerint kiérdemeltek ösztöndíjat.
- Tardi Adrián, kereskedelem és marketing alapképzési szak
- Agócs Jenni, állattenyésztő mérnöki alapképzési szak
- Csonka Barbara, lótenyésztő és lovassport-szervező agrármérnöki alapképzési szak
- Vangyia Fanni, gyógypedagógia alapképzési szak
- Ferenczi Laura, gyógypedagógia alapképzési szak
- Fenyvesi Máté, mezőgazdasági mérnöki alapképzési szak
- Mécs Enikő, képi ábrázolás alapképzési szak