2025.01.25. 05:00
Remekül sütnek a gyerekek
Már három éve működik Ádándon a nagyik sütiszakköre, amely egyre népszerűbb a gyerekek és a szülők körében.

Fotó: Varga László
A legutóbbi foglalkozást a felsős gyerekeknek három nagymama irányította, az elmúlt időszak tapasztalatait pedig Gégény Antalné szakkörvezető, a helyi nyugdíjasklub irányítója osztotta meg lapunkkal.

Tíz felsőssel kezdtünk, azóta a szülők kérésére már első osztályosok is vannak közöttünk.
A kezdetektől közel ötvenen tanulták meg a sütés alapjait, többen közülük cukrásznak tanulnak. A jelenlegi 14 alsós és 13 felsős tanulónak havonta tartunk egy-egy foglalkozást. A felsősök receptekből önállóan dolgoznak, s a kicsik is nagyon ügyesek – mondta a szakkörvezető. Háromszázezer forintból gazdálkodnak, és idei terveikben egy hagyományos pékség és cukrászda meglátogatása is szerepel.