Sokadik látásra

Házasság első látásra. Ha nem is követik olvasóink lankadatlan figyelemmel az egyik kereskedelmi csatornán éppen futó, legújabb realityt, hallani már biztosan hallottak róla. A sorozat lényege, hogy három pszichológus tudományos módszerekkel keresi meg a tökéletes párt azoknak, akik szinte már feladták a reményt. 

Na már most, talán kissé maradi vagyok, akár rám is süthetik a bélyeget, hogy nem haladok a korral, na de hogy tudományos módszerekkel? Finoman szólva is vannak kétségeim. Persze értem én, a nézettség... 

Eltökélten hiszem, hogy egy kapcsolatnak meg kell érnie a közös életre

Mégis azt gondolom, hogy azt a régi, elavult, mondhatni unalmas módszert talán nem ártana leporolni. Tudják, amikor az ember gyereke megismerkedik valakivel, ne adj isten, szerelmes lesz első látásra (mert ilyen bizony létezik), aztán egyre több időt töltenek együtt csak azért, mert jó, s végül a közös élmények, és bizony a kudarcok is, eljuttatják oda a kapcsolatot, hogy megfogalmazódjon: együtt képzeljük a jövőt, na akkor jöhet a házasság. Eltökélten hiszem, hogy egy kapcsolatnak meg kell érnie a közös életre, mert az ugyanúgy nem működik adj uramisten azonnal, mint ahogy egy pirula bevétele után rögtön nem fúj el a szél egy betegséget akkor sem, ha a reklámok ezt is sugallják. S úgy vélem, ha a népszerűség oltárán feláldozunk mindent, a legmélyebb érzéseinket is, akkor ne csodálkozzunk, hogy ennyi depressziós, függő, a tetteiért felelősséget nem vállaló embert hord mostanra a föld a hátán. 
Ezért is volt öröm látni a sok boldogan tervezgető fiatalt a hétvégi esküvőkiállításon, akinek volt türelme kivárni a közös elhatározást: jöhet a házasság, de csak sokadik látásra.