Kitüntetett szakszervezeti vezető lett a rendszerváltás pályakezdőjéből

-Nem mindennapi dolog, hogy észreveszik azokat a hétköznapi embereket, akik nélkül nem működnek a mindennapok. Főleg nem akkor, amikor a kitüntetendőket keresik. Mit kell önről tudni, mivel hívta fel magára a figyelmet?

-Az életben sok helyre sodródtam, sok mindent csináltam, többször is újra kezdtem. A rendszerváltás előtt jártam az ipari szakközépiskolába, ám már a rendszerváltáskor érettségiztem. Az iskolába még úgy írattak be bennünket, hogy mi leszünk a jövő középvezetői a szocialista rendszerben, de mire leérettségiztünk, megtörtént a rendszerváltás, vége lett a szocializmusnak. Aztán megszűnt a Csepel Művek, az FMV, a Tungsram, s számos más gyár került nehéz helyzetbe, ahol dolgozhattunk volna,  lényegében minden megváltozott, minden más lett, mi meg ott álltunk a kapuban.

- Mármint a rendszerváltás kapujában?

- Igen. Jött a munkanélküliség, hiszen rengeteg tapasztalt szakember fölszabadult, s nagyon kevés munkahely volt. A szülőktől, a közösségektől, az iskolában egészen mást halottunk, mint amivel szembesültünk.

- Mit csináltak?

- Sodródtunk az árral. Azt vártuk, hogy most majd nagyon nagy szabadság lesz. Már korábban azért láttuk, hogy a szüleink kimehettek Bécsbe vásárolni az 50 dollárjukkal, hogy kaphassak karácsonyra kétkazettás Toshiba magnót, amit előtte elképzelhetetlen volt. Mi ezt pozitívnak éreztük, ám gyorsan kiderült, hogy az akkori rendszerváltás vezetői sem tudták, hogy még mit hoz a jövő. Ők sem láttak még ilyet, mi sem tudtuk, hogy mi lesz, az viszont gyorsan kiderült: azt a munkakört, amire minket kitanítottak, nem tudják nekünk biztosítani.

- Akkor egyből vizes lett? Sokan elbizonytalanodtak akkor?

- Én nem zavarodtam össze, hiszen mérnök szülők gyermeke vagyok, csak éppen fekete bárány lettem a családban, az, aki nem fejezte be, nem végezte el az egyetemet. Próbáltak nekem munkahelyet keresni a meglévő szakmunkás helyeken, mint technikus. Ám egy véletlen folytán az élet összesodort a kerékpározással. Nagy divat volt az már akkor is, s megnyílt az első maszek kerékpáros bolt is. Ott lettem kerékpárszerelő, 10 évig ezt csináltam. Egész addig, amíg családom kezdett lenni. Egyedülállóként jól megéltem belőle, imádtam kerékpározni, de a családot ebből már eltartani nem tudtam. Ám így is jobban jártam, mint azok az osztálytársaim, akik pályakezdő munkanélküli segélyen kezdték a pályafutásukat. Aztán dolgoztam az építőiparban is, tehát mindig feltaláltam magam. Azt tartottam, hogy nem panaszkodni kell, hanem előre menni, és akkor az ember, aki akar, az talál munkahelyet és tud dolgozni. 

- Most pedig a kitüntetése kapcsán beszélgetünk. Hogyan került kapcsolatba a szakszervezettel, miért tartotta fontosnak, hogy a rendszerváltás után ezzel is foglalkozzon?

- Ez sem volt egy előre megtervezett dolog. 2010-ben kezdtem a KAVÍZ KFT.-nél dolgozni, számos átszervezés volt, s úgy éreztük, hogy a munkavállalóknak is szüksége lenne érdekképviseletre. Akkor határoztuk el, hogy kellene alapítani egy szakszervezetet. Négyen-öten voltunk ennek az élharcosai. Nem vitatkozni, veszekedni, szemben állni akartunk, hiszen egy hajóban evezünk, közös a célunk, ám a Munka Törvénykönyve szerint ennek egyetlen törvényes módja van, a szakszervezet létrehozása, vagy szakszervezethez való csatlakozás. 

- A kaposvári vízműveknek, függetlenül attól, hogy mikor és hogy hívták, volt egy legendás vezetője, Ift Miklós, aki sajnos túl korán elment közülünk, aki szigorú, de munkatársbarát volt. Mennyit számít az együttműködésben a vezető személye?

-  A mindennapi munkánkat nagyon befolyásolja, hogy milyen hozzáállású a cégvezető. Jelenleg a negyedik ügyvezető igazgatóval van szerencsém együtt dolgozni. Nagyon jó a kommunikáció közöttünk, s nagyon jó az együttműködés. Takács Tamás mindig tárt ajtókkal vár minket, s sokat segít nekünk Svajda József, a Magyar Szakszervezeti Szövetség somogyi vezetője.

- A 21. században, abban a korban, amikor mindenki a saját érdekeit képviseli, mennyire tartják fontosnak az emberek a szakszervezetet?

- Sajnos rohanó világban élünk, mindenki a saját érdekeit tartja elsődlegesnek és a saját digitális profiljával foglalkozik. Nagyon sokan nem tudják, hogy mit jelent a szakszervezet, van, akinek a szocializmus jut róla eszébe, ami éppen nem a legfőbb jellemzője. Akik belépnek, azok gyorsan megértik a fontosságát, érzékelik az összetartó erőt, a közösség sikereit, s Munka Törvénykönyve által kínált lehetőségeket.

- Somogyban az ország egyik legtapasztaltabb, bértárgyalásokban jártas, nemzetközi kitekintéssel is rendelkező szakszervezeti vezetője segíti az önök munkáját. Mi hasznosul ebből önöknél?

- Amikor mi megalapítottuk a szakszervezetünket, akkor egy egészen másik szövetséghez csatlakoztunk. Az ágazati szakszervezetünk is oda tartozott, így velük próbáltuk elérni a céljainkat. Ám mivel csak Budapesten voltak elérhetők, nem tudtak érdemben segíteni a bértárgyalásokon, a szakszervezet munkájában. Amikor átvettem a szakszervezeti elnöki tisztséget, azonnal megkerestem Svajda Józsefet, s attól kezdve folyamatos, személyes az együttműködés. Együtt sokkal több mindent tudunk elérni, amit innen is köszönünk. Ő helyben tud összefogni minket, ismerjük egymás munkáját, tanulunk egymástól, közösen dolgozunk ki javaslatokat. 

-Hogyan tervez egy szakszervezet, mekkora időtávra, mik a céljaik, amiket szeretnének elérni?

-A bér és annak emelése a legfontosabb, ehhez bértárgyalás vezet, de mellette a kollektív szerződés az, amely meghatározza a munkáltató és a munkavállalók hosszú távú kapcsolatát. Ezt ugyan nem lehet napi szinten változtatni, de pár évente a felmerülő kérdéseket igyekezzünk belefoglalni. A cégnek is jó, ha vonzónak találják, a dolgozóknak pedig nagyon fontos a cafetéria, az iskolakezdési támogatás, a hűségpénz és sorolhatnám. Szóval van feladat bőven, de megtapasztaltuk, értelmes párbeszéddel többre lehet jutni, mint fenyegetéssel.