2025.01.24. 15:43
A költségvetésre igent, a koronavírus-járvány áldozatainak emlékművére nemet mondtak a képviselők
Negyvenegy módosító indítványt szavazott le zsinórban, név szerinti szavazással a kaposvári közgyűlés. A 2025-ös költségvetést viszont elfogadták.
A 2025-ös költségvetést tárgyalta meg a kaposvári közgyűlés. Szita Károly polgármester hangsúlyozta, hogy kellő óvatossággal terveztek.
– Az energiaárak és a bérek határozzák meg a gazdaságot és az önkormányzati költségvetés vázát is – mondta a kaposvári polgármester. – A háború még mindig tart, és bár a kilátások biztatóak a békére, a reménykedés mellett mégis óvatosak voltunk.

Fotó: Lang Róbert
A költségvetés az ipartörténeti évről szól
A város gazdasága 2023-ban kiugróan 15,2 százalékkal nőtt, tavaly is emelkedett. Az idei várakozásokban 4 százalékkal emelték a befolyó ipariűzési adó mértékét, vagyis 6 milliárdról 6,2 milliárdra. Szita Károly kiemelte, hogy a város újraiparosítási programja sikeres volt. A városban 30.373 a foglalkoztatottak száma, és rekordmélységben a munkanélküliség.
Ipartörténeti év lesz a 2025-ös, mert három gyár épül: 40 hektáron folyik a török üveggyár monumentális építése, a kínai lineáris motorokat gyártó üzem próbagyártása februárban lesz, és a Szabó Fogaskerék családi vállalkozásként 5 ezer négyzetméteres üzemcsarnokot adott át. A Kométa 30 milliárd forintos beruházásba fog, és a Fino-Food is terjeszkedni kíván. A város bővíti az ipari parkjait. Az E.ON a Dél-Dunántúl legkorszerűbb állomását építi Kaposváron 5,7 milliárd forint értékben, ami az északi városrész és ipari park ellátását biztosítja.
Szita Károly megemlítette, hogy az idén újabb napelemparkot akarnak építeni vagy vásárolni, újabb két évre megállapodtak a cukorgyárral a répaszeletekből nyert biogáz hasznosítására. A Zöldfűtőmű miatt 56 százalékkal kevesebb földgázt kellett vásárolni, valamint jelentős távhő bővítéssel számolnak.
Új városkörnyéki alapot hoztak létre
Létrehoztak egy városkörnyéki alapot, ahová 42 millió forintot fizet be Kaposvár, és ide állami támogatás érkezhet, ennek köszönhetően 500 millió forint áll majd rendelkezésre. Az alapból származó pénzekre a városkörnyéki települések mellett Kaposvár is pályázhat.
Erdélyi Ákos képviselő (Mi Hazánk) a Gesztenye utca útburkolatának felújításáról és a Kaposfüredet összekötő kerékpárútról érdeklődött. Szita Károly válaszából kiderült, hogy az idén 30 millió forintot költenek zártkerti felújításra, és 800 millió forintot összesen járda-és útfelújításra, és ha a hiányzó uniós támogatások megérkeznek, befejeződhetnek a kerékpárutak is. Nadrai Norbert (Kaposfüredi Szőlősgazdák) a bérek értékállóságát vetette fel. Kiderült, hogy az idei költségvetés 890 millió forintot fordít bérnövekedésre.
Név szerinti szavazás félórán át
Az ellenzéki képviselők 41 módosító indítványt nyújtottak be a költségvetéshez, és név szerinti szavazást kértek. Ezek között szerepelt, hogy a koronavírus áldozatainak emlékművet avassanak. A polgármestert támogató képviselők sorra leszavazták a módosításokat. Borhi Zsombor (Fidesz-KDNP) arra hívta fel a figyelmet, hogy a szavazás nyilvános, ezért nincs szükség hasonló „komédiára".
A képviselők döntöttek a Kaposvári Turisztikai Kft. ügyvezetőjének személyéről döntöttek, Kovács Kristóf bemutatkozott a közgyűlésnek. Korábban település marketingért és a kulturális rendezvényekért felelt az önkormányzatnál. Az eddigi igazgató, Péter Attila munkájára a jövőben is számítanak.

Fotó: Lang Róbert
Akiknek nincs hangjuk és hatalmuk
- Napirend előtt Jóföldi Endre, a Békevár Baptista Gyülekezet vezetője egy könyvet hozott ajándékba testületnek, és személyesen adta át. William Wilberforce, a rabszolgakereskedelm ellen küzdő politikus életéről szóló mű tanulsága szerinte az, hogy küzdjünk azokért, akiknek nincs hangjuk és nincs hatalmuk.