2025.01.14. 12:25
Közös költség emelés nélkül csak túlélők a társasházak
Egy magánszemélynek több megtakarítása van, mint néhány kaposvári társasháznak, mondta hírportálunknak Javós Csilla kaposvári közös képviselő. A szakember szerint több helyen legalább kettő, háromszorosára kellene emelni a közös költséget, hogy baj esetén legyen mihez nyúlni.
Társasházanként eltérő összegű közös költséget kell fizetni a Javós Csilla kezelésébe tartozó kaposvári társasházaknak. Lakásonként a legkevesebb kiadás 7-8000 forint havonta, átlagosan azonban 10-12 ezer forintot fizetnek a családok. Nagyon ritka, de előfordul, hogy 15 ezer forint feletti közös költséget is fizetnek lakásonként.

Fotó: Kiss Annamarie
– Ezek az összegek arra elegendőek, hogy a társasházak túléljenek, vagyongyarapodásra ebből a pénzből nem kell számítani – emelte ki Javós Csilla. – Van olyan társasház a kezelésemben, ahol a közösség „vagyona” csak pár százezer forint. Ennél jó esetben még egy magánszemélynek is több megtakarítása van. Sajnos, ahol nincsen pénz, ott szinte lehetetlen előrelépni. Felújításra biztosan nem futja pedig sok helyen kellene szennyvízvezetéket, villamoshálózatot cserélni, vagy a tetőt megjavítani. De egy zárcsere is 40-50 ezer forintba kerül. Próbálok figyelni arra, hogy olyan szakembert hívjak baj esetén, aki megbízható, jól dolgozik, viszont nem drága – mondta a közös képviselő.
Javós Csilla arról is beszélt, van olyan társasháza, ahol havonta 40 ezer forint közös költséget fizetnek, mert szeretnének felújítani. Ha ennyire nem is, de a legtöbb helyen lakásonként 30 ezer forint körüli összegre lenne szükség ahhoz, hogy anyagilag stabil legyen a közösség. – Az a probléma, hogy nagyon hallani sem akarnak a költségemelésről – hangsúlyozta. – Többen is panaszkodnak, hogy nehéz a megélhetés, ezért nem szeretnének emelést, pedig sok helyen muszáj lenne hozzányúlni a díjakhoz. Szombathelyen egy tízemeletes házban lévő 53 négyzetméteres panellakásnak a közös költsége, havonta 27 ezer forint. Valahol ezt kellene utolérnünk – tette hozzá Javós Csilla.
Nehéz behajtani a közös költséget a lakókon
A nagyatádi Atád-Ház Kft.-hez tartozó társasházakban átlagosan 6-7000 forint a havi közös költség. Borsos Erika a cég ügyvezetője megkeresésünkre elmondta, olyan társasházakban lenne szükség díjemelésre, ahol valamilyen beruházást szeretnének megvalósítani. Borsos Erika arról is beszélt, nincsenek sokan, de előfordulnak olyanok, akik nem fizetik a közös költséget. Ilyenkor felszólítják a tartozót, részletfizetési lehetőséget kínálnak, de ha nem működik, akkor fizetési meghagyással próbálják behajtani a kintlévőséget. Ez utóbbi kevésszer fordul elő. Az Atád-Ház Kft. ügyvezetője hozzátette, az egyik legnagyobb tartozás esetükben 500 ezer forint volt, ezt a költséget ráterhelték a lakásra. Ebből azonban csak akkor látnak majd pénzt, ha eladják az ingatlant.